Belföld
Pedagógusokat köszöntött a pécsi alpolgármester
Őri László azt mondta, a pedagógusok tanulmányaik és munkásságuk során arra tették fel az életüket, hogy a gyerekeken keresztül a közösség, a társadalom, a nemzet sorsát alakítsák
Őri László alpolgármester a városvezetés és a polgárság nevében, illetve kétgyermekes édesapaként egyaránt kifejezte háláját a megjelent díjazottak felé. Kifejtette, a jubileumi évfordulók nem csak az oklevélben részesülők és családjaik, ismerőseik számára, a város közösségének életében is fontos szerepet játszanak.
Mint azt az alpolgármester beszédében hangsúlyozta, a város nagyra becsüli azokat, akik évtizedeken, akár egy emberöltőn keresztül példamutatóan, értékteremtő módon szolgálják a társadalmat ilyen módon, hozzájárulnak gyerekek, fiatalok jellemének formálásához.
Őri László azt mondta, a pedagógusok tanulmányaik és munkásságuk során arra tették fel az életüket, hogy a gyerekeken keresztül a közösség, a társadalom, a nemzet sorsát alakítsák. Mindez a bátor, önzetlen, tiszta szándékú vállalást pedig a tanárok, oktatók, nevelők vagy éppen óvodapedagógusok becsülettel, tisztességgel és nagy szeretettel teljesítették.
Gyémánt oklevelet tizenegyen, Vasoklevelet pedig nyolcan vehettek át.
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának gyémántoklevelében pedig Zachár Gyuláné Tóth Ilona részesült.