Belföld

„Öten vívódnak, hogy elhagyják-e a frakciót”

Volner János: Nem a Jobbik tagságával van problémám, hanem Sneider Tamás elnökkel és Gyöngyösi Márton elnökhelyettessel állok feloldhatatlan ideológiai konfliktusban

Sem a Jobbik legutóbbi kongresszusán elfogadott kiáltványban, sem pedig a testületi döntésekben nem szerepel a baloldallal történő együttműködés, ami ellen tiltakozom – nyilatkozta lapunknak Volner János, a párt alelnöke, akit pénteken kizártak a Jobbik parlamenti frakciójából. Frakciótársa, Fülöp Erik a pártból is kilépett.

Volner János 20181008
Volnernek esze ágában sincs visszaadni a mandátumát (Fotó: Bodnár Patrícia)

Az alapszabályban meghatározott jogommal élve kezdeményeztem tisztújítást a Jobbikban, amire az volt a válasz, hogy kizártak a frakcióból – mondta megkeresésünkre Volner János. A Jobbik alelnöke szerint borítékolható a vele szemben indított etikai eljárás végeredménye, hiszen a fegyelmi testületben Sneider Tamás pártelnök és Szabó Gábor pártigazgató bizalmi emberei ülnek. Közölte, ugyanolyan módszerekkel próbálják eltávolítani a pártból, ahogyan a májusi tisztújítás után kizárt Toroczkai Lászlót. Ennek ellenére nem lép ki a pártból, megvárja a végeredményt. Kérdésünkre, hogy csatlakozna-e a Toroczkaiék által alapított Mi Hazánk Mozgalomhoz, ha kizárják, azt mondta, egyelőre független képviselőként politizál tovább, a távolabbi jövőről még nem akar beszélni.

Ahogy korábban Dúró Dóra esetén, az én kizárásomról döntő szavazás sem volt titkos, hiszen a frakciótagok mellett ott ültek az elnök bizalmi emberei, akik látják a szavazólapokat, egymást is ellenőrzik a képviselők – mondta Volner, aki szerint korrekt titkos szavazáson más eredmény született volna. Ennek ellenére heten nem szavazták meg a kilépését, ketten kiléptek velem együtt – hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a Jobbik-frakcióban még legalább öt ember van, aki erősen vívódik, hogy kilépjen a képviselőcsoportból. Volner kiemelte, neki nem a Jobbik tagságával van problémája, hanem a pártot vezető Sneider Tamás elnökkel és Gyöngyösi Márton elnökhelyettessel van feloldhatatlan ideológiai konfliktusa. Sem a Jobbik legutóbbi kongresszusán elfogadott kiáltványban, sem bármilyen testületi döntésben nem szerepel a baloldallal való együttműködés, ez ellen tiltakozom – közölte. Volner szerint a Jobbik vezetői sok mindent elhallgatnak, mást tesznek és mást mondanak a tagságnak. Tagadják, hogy a XV. kerületi időközi választással kapcsolatban egyeztettek a DK-val, nem beszélnek arról, hogy a párt a CEU-alapító Teplán Istvánnal és egy George Soroshoz köthető külföldi genderjogi aktivistával rendez béruniós konferenciát.

A Jobbik eredeti nemzeti értékrendjébe nem fér bele, amikor az érvényesülés érdekében a baloldali pártokkal és Soros civiljei­vel keres együttműködést, az én értékrendem változatlan, ezzel nem tudok azonosulni – hangsúlyozta Volner lapunknak. Hozzátette, csalódott Sneiderben és Gyöngyösiben, akik nem változtattak Vona Gábor politikáján, hanem még inkább erősítették a baloldalhoz való közeledést.

A Jobbikban folyamatosan nemtelen eszközökkel próbáltak „kinyírni”, az én nyakamba próbálták varrni annak a hangfelvételnek a kiszivárogtatását, amelyen Z. Kárpát Dá­niel és Farkas János képviselő arról beszél, hogy milyen módon tegye hiteltelenné és járassa le Toroczkait, és a vele együtt kilépett tagokat, milyen kommunikációs stratégiával ellensúlyozza a pártszakadás és a kilépési hullám híreit. Ez nevetséges, hiszen részt sem vettem a kommunikációs stáb ülé­sein – mondta Volner. Legutóbb pedig Sneider vádolt burkoltan azzal, hogy tizennyolc tagtársuk e-mail fiókját törtem fel. Ehhez képest nem férek hozzá a jobbikos Gmail-fiókomhoz, mert Szabó Gábor pártigazgató letiltotta – jegyezte meg.

Volner kiemelte, azt javasolta Sneidernek, hogy a köztük lévő ellentét maradjon politikai vita, ne menjenek bele személyeskedésbe. Nagyon sajnálja, hogy a Jobbik vezetése ezt megteszi, ráadásul hazugságok terjesztésével próbálják besározni a Jobbik tagsága előtt. „Nem vagyok személyeskedő, vagdalkozó típus, nem szeretnék mocskolódásba belemenni, belső információkat kiadni, de a hazugságokat vissza kell utasítanom” – fogalmazott. Mindig igyekeztem házon belül és nem a nyilvánosság előtt kritikát, javaslatokat megfogalmazni, ezt az elnökségi üléseken többször is megtettem, de úgy látom nem maradt más választás, mint tisztújítást kezdeményezni – mondta Volner. Felidézte azt is, hogy 2011-ben, amikor a Jobbik vezetése egy rágalomhadjárat után vizsgálatot indított ellene, önként felajánlotta, ha az elnökségben nem teljes a bizalom iránta, lemond a képviselői helyéről.

„Akkor a Jobbik még valódi nemzeti értékrendű párt volt, fel sem merülhetett, hogy a megüresedett helyet olyan képviselő veszi át, aki keresi a baloldallal történő összeborulás lehetőségét. Most már sajnos nem ez a helyzet, így eszem ágában sincs visszaadni a mandátumom” – fogalmazott.


A Mi Hazánk Mozgalom fogadná a kizártakat

A Jobbik hatórás rendkívüli frakcióülést és rögtönzött elnökségi ülést tartott pénteken, amelyen kizárták Volner Jánost a Jobbik alelnökét a párt országgyűlési képviselőcsoportjából. Apáti István és Fülöp Erik jelezték, a döntés miatt ők is távoznak a frakcióból. Volner közölte, a párt tagja maradna, és szeretné, ha megtartanák az általa kezdeményezett rendkívüli tisztújítást. A frakcióülés oka Volner péntek reggel megjelent, a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek címzett levele volt, amelyben a politikus keményen bírálta a Jobbik vezetését. Jakab Péter, a Jobbik szóvivője az ülés után közölte, Volner ellen az elmúlt három hónapban kifejtett tevékenysége miatt etikai vizsgálatot kezdeményezett az elnökség. A szóvivő szerint Volner levelében sok csúsztatás és valótlanság szerepel, például, hogy a Jobbik összefogásra készülne baloldali, balliberális pártokkal. A Jobbik felszólította a három politikust, hogy szombaton délig adják vissza képviselői mandátumukat, Volner János azonban szombati Facebook-bejegyzésében tudatta, ennek egyikük sem tesz eleget. Lapunk megkereste Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke annyit mondott, hogy nem avatkoznak bele volt pártjuk belügyeibe. Szerinte a Jobbik pálfordulásának természetes következménye, hogy újabb képviselők hagyják el a pártot. Elmondta azt is, hogy amennyiben Volner és társai felvételüket kérnék pártjukba, biztosan megkapják az ehhez szükséges két ajánlást. Vasárnap egyébként Sneider Tamás hazugságoknak nevezte Volner állításait, aki visszaüzent: „Ne hajsd tovább a hülyeségrollert, már így is gyorsan száguld.”