Belföld
Össznépi ügy a terrorizmus elleni fellépés
Ötpárti egyeztetést tartottak a parlamenti erők a terrorizmusellenes fellépés érdekében

A Jobbik elnök-frakcióvezetője azt javasolja, hogy az Országgyűlés honvédelmi, illetve nemzetbiztonsági bizottsága kihelyezett ülést tartson a déli határvidéken a terrorellenes fellépés kapcsán. Vona Gábor szerint a bizottságok tagjai a határvidéken beszélhetnének a polgármesterekkel, vagy akár meglátogathatják a békéscsabai menekülttábort is. A testületek megállapodhatnának arról is, van-e összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között - hangsúlyozta Vona, hozzátéve: amíg ezt a kérdést nem tisztázzák, nem lesz konstruktív politikai vita. A Jobbik szerint van, az MSZP szerint nincs - mondta, és ezzel indokolta azt is, miért nem tartja sikeresnek az egyeztetést. Az ellenzéki politikus indítványozta, hogy a lakossági panaszok miatt tegyék zárttá a menekülteket befogadó állomásokat, illetve legyen vita tárgya az önálló határőrség visszaállítása.
Az LMP egyetért azzal, hogy a terrorellenes fellépés során meg kell találni a nemzeti minimumot, ezért a párt üdvözli a szerdai ötpárti egyeztetést és az ott született megegyezést - jelentette ki Schiffer András frakcióvezető, aki kiemelte: világossá kell tenni, hogy a terrorizmus elleni fellépésről vagy a bevándorlásról egyeztetnek, mert a kettő összekeverését hangulatkeltésnek tartják.
Az LMP meggyőződése, hogy a rendészeti, bevándorlás politikai intézkedések csak tűzoltásra jók, ugyanis a szabadkereskedelemre épülő világrend folyamatosan újra fogja termelni a terrorizmus problémáját - közölte Schiffer, aki szerint éppen ezért Magyarországnak és az uniós tagállamoknak az az érdeke, hogy az EU-nak legyen stratégiája a globális "egyensúlytalanságok" hosszú távú felszámolására. Az LMP abban viszont nem lesz partner, hogy a terrorizmus elleni fellépésre hivatkozva korlátozzák a magyar emberek szabadságát, alapvető jogait - jelentette ki az ökopárti politikus.