Belföld

Összejátszás egy régi, jó káderért

A Jobbik a baloldal csendestársa lehet a szentendrei időközi választáson is

Fideszes forrásaink szerint az első fontosabb jövő évi időközi választáson Szentendrén újra összejátszhat a baloldal és a Jobbik. A január 15-i megméretésre az MSZP és a Jobbik sem állított jelöltet az időközi önkormányzati választáson.

Csendes összejátszást sejt a Fidesz Szentendrén a baloldal és a Jobbik között, hogy a független induló nyerje a 7-es választókörzet időközi választását. A városban a Fidesz–KDNP-s Tolonics Gyula őszi halála miatt kellett új választást kiírni. A kormányoldal Négyessy Katalin gordonkaművészt, a helyi zeneiskola csellótanárát támogatja, az MSZP és a DK pedig a Társaság az Élhető Szentendréért (TESZ) elnökét, Helyes Imrét, volt diplomatát indítja. Ő az állampárti időszakban, majd a kilencvenes években futott be karriert, 1974-ben Moszkvában szerzett nemzetközi jogi diplomát. A Jobbik nem támogat senkit a kampányban, de nem is nehezíti meg Helyes kampányát, hiszen nem indít saját jelöltet. Az LMP a kisvállalkozóként dolgozó Drávucz Zsoltot, a Munkáspárt Pálmai Ferenc nyugdíjast küldi csatába.

A 7-es körzetben több mint kétezer választópolgár él, 2014-ben az akkori fideszes induló hatvanhárom szavazattal előzte meg a TESZ jelöltjét. Jelenleg nyolc Fidesz–KDNP-s, három TESZ-es, egy-egy MSZP-s és jobbikos képviselő dolgozik a városházán.

Fideszes forrásaink nem tartják meglepőnek, hogy a Jobbik Szentendrén is a baloldal „csendestársa” lett, hiszen az elmúlt évek időközi parlamenti és polgármester-választásain már szembesültek hasonlóval. 2015-ben Veszprémben a Jobbik szerintük nagyon visszafogottan kampányolt saját jelöltje mellett, teret adva a baloldali, „független” Kész Zoltánnak, aki meg is nyerte a választást. A tapolcai körzetben a jobbikos Rig Lajos tudott győzni a fideszes Fenyvesi Zoltánnal szemben, itt az MSZP–DK-s induló volt passzív a kampányban. Később pedig ugyanezt tapasztalták Salgótarjánban is, ahol a Jobbik egyáltalán nem támadta az MSZP-s jelöltet, aki végül nyerni tudott.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom