Belföld

Összefogás a közbiztonságért

Kocsis Máté: Van segítség, ha áldozat lesz valaki

A kerületben élők biztonságérzetének javítása prioritást élvez, és minden olyan intézkedést, programot támogatok, amely a közbiztonság további megerősítését célozza – jelentette ki Kocsis Máté, a VIII. kerület fideszes polgármestere, a Józsefvárosi Áldozatsegítő Szakmai Együttműködési Rendszer tapasztalatait összegző fórumon.

Hangsúlyozta: az a legfontosabb, hogy tudják az itt élők, van segítség, ha áldozattá váltak. Példaként említette a kerületi kamerahálózat fejlesztését, a rendőrség fokozott jelenlétét, a polgárőrség újraélesztését és a közterület-felügyelet megerősítését, amely eredményeképpen sikerült duplájára emelni a közterületeken dolgozó, közbiztonságot felügyelő szakemberek számát. A bűnüldözés, bűnmegelőzés egyik fontos céljának nevezte, hogy a közösség lássa, a különböző szervezetek nem önmagukért, részfeladatokat ellátva dolgoznak, hanem van egy közös céljuk: a város rendjének, biztonságának növelése.

Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: az önkormányzatok és kormányhivatalok áldozatsegítéssel kapcsolatos megközelítése nagyon közel áll a tárca által elfogadott áldozatvédelmi stratégiához. Hozzátette: az áldozatsegítés sokrétű feladat, ezért elengedhetetlen a helyi ismeretekkel rendelkező, az igényeket ismerő kerületek és a többi érintett szervezet munkájának összehangolása.