Belföld

Ortodox templomok felújítását és építését támogatja a kormány

Az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmazott, Magyarországot egyszerre szeretnék a nyugati és a keleti kereszténység örökségén építeni

Három ortodox templom felújítását és egynek az építését támogatja a kormány 2,4 milliárd forint értékben. A megállapodást erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tyihon podolszki püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzója csütörtökön írta alá Budapesten. 

balog orthodox

Tyihon püspök: A templomok felújításával az emberek lelkét is megóvják

Tyihon podolszki püspök köszönetet mondott Istennek és a magyar államnak a szerződés létrejöttéért, valamint Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért támogatja a keresztény értékeket Magyarországon. Úgy fogalmazott, hogy a templomok felújítása szakrális feladat is, mivel a renoválással nemcsak az épületek állapotát, hanem az emberek lelkét is megóvják. Tyihon podolszki püspök azt mondta, a támogatásra úgy tekint mint ajándékra, mint a magyar nép nagylelkűségének bizonyítékára.