Belföld
Őrizték a kasszakulcsot
Volner János azt mondta, a Jobbik vezető tisztségviselőjeként nyolc éven keresztül hiába kért pénzügyi kimutatásokat, soha nem kapott érdemi tájékoztatást

A Jobbik, a párt alapítványa és a parlamenti képviselőcsoportja éves szinten összesen több mint 2,7 milliárd forinttal gazdálkodhat, ehhez képest a vezetés folyamatosan arról panaszkodik, hogy ez egy szegény, adóssággal küszködő párt – mondta tegnap az Echo TV-nek Volner János. A Jobbikból kilépett volt alelnök szerint „a kasszakulcs megszerzése egyesek számára fontosabb volt, mint a nemzeti politizálás tartása”. Felidézte, nyolc éven keresztül, amíg a párt vezető tisztségviselője, többek közt frakcióvezetője és alelnöke volt, rendszeresen kért a vezetéstől pénzügyi kimutatásokat, cash-flow-jelentést, de soha nem kapott érdemi tájékoztatást. De nem csak ő, rajta kívül Toroczkai László és Apáti István is arról számolt be, hogy számos, pártot érintő ügyről még alelnökként sem kaptak semmilyen információt, és nemegyszer a médiából kellett értesülniük a vezetők döntéseiről. Volner lapunknak azt mondta, ezekben a kérdésekben elősorban Szabó Gábor pártigazgató és a volt pártelnök, Vona Gábor szava volt a döntő, de az elnökség egy-két tagja, így a jelenlegi elnök Sneider Tamás és Z. Kárpát Dániel is ismerhette a bizalmas ügyek részleteit.
Most már értem miért nem kapunk információt a pénzügyekről – jelentette ki Volner, aki szerint ha egy párt gazdálkodása áttekinthető, akkor nem lehet „zacskós pénzezni”, zűrzavarosan finanszírozni valamit. Ismert, korábban Szabó Balázs, a Jobbik volt szekszárdi vezetője kilépéséről szóló nyilatkozatában azt írta, „most vált biztossá, hogy a Lajos által csomagolt rántott hús volt Szaszi nylonzacskójában” –ezzel utalva rá, hogy Simicska Lajostól érkezhetett pénz „Szaszihoz”, azaz Szabó Gábor pártigazgatóhoz. A szekszárdi politikus arról is beszélt, hogy a párttagokkal rendszeresen postán fizettettek be a Jobbik számlájára ismeretlen eredetű, a pártközpontból a választókerületekhez küldött pénzeket. Szabó Balázs ezért csalás gyanúja miatt feljelentést is tett, amelyet jelenleg a Fővárosi Főügyészség munkatársai vizsgálnak, és jövő hét elején eldől, indul-e nyomozás az ügyben.
Kisberk Szabolcs, a Jobbkihoz köthető N1TV volt főszerkesztője korábban szintén arról beszélt, hogy a televíziócsatornához is milliós nagyságrendű ismeretlen eredetű pénz érkezett. Ezzel kapcsolatban a közérdekű feljelentéseiről ismert Tényi István szintén csalás gyanúja miatt fordult a hatósághoz.
Megkérdeztük a Jobbikot, igazak-e a párt pénzügyeiről szóló hírek, és ha igen, miért ilyen módszerekkel fizették be azokat, ha nem, ígéretükhöz híven tesznek-e feljelentést Szabó Balázs ellen. Érdemi választ nem kaptunk, mindössze annyit üzentek: „a kormány által megfogalmazott kérdésekre a második Rágalominfón kaphat választ”. A Jobbik ugyanis Rágalominfó címmel heti rendszerességű sajtótájékoztató-sorozatot indított, amelyen állításuk szerint a pártot ért támadásokra kívánnak válaszolni.