Belföld

Orbán Viktor: Megtámadták az Európai Uniót

„A kormánynak a magyar emberek védelme a legfontosabb”+VIDEÓ

Megtámadták az Európai Uniót és mi is veszélyben vagyunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol a pénteki párizsi merényletekről beszélt.

Objektum doboz

OV-parlamet
Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben - Fotó: Csudai Sándor/Magyar Hírlap

Orbán Viktor az M1 aktuális csatornának adott interjújában hangsúlyozta: a kormánynak a magyar emberek biztonsága a legfontosabb. Hozzátette: a kormánynak folytatnia kell, meg kell erősítenie az eddigi politikáját, de az irány, valamint az együttműködés a kormányzat, a politika és a szakmai szervezetek között eddig is rendben volt. Orbán Viktor elmondta: amikor a biztonságért felelős szakmai szervezetektől megérkeztek a jelzések a kormányhoz, „a mi fejünkben rögtön megszólalt egy vészcsengő, máshol ez nem így történt”. 
Orbán Viktor kijelentette, hogy a magyar biztonsági szervezetek hónapok óta folyamatosan jelezték a kormánynak: annak, hogy „ellenőrizetlenül és információk nélkül áramolnak be tömegek olyan országokból, amelyekkel vagy amelyek területén az Európai Unió háborúban áll”, a biztonságra - így Magyarország biztonságára - nézve súlyos következményei lesznek. A kerítésépítés mellett is fontos biztonsági érvek szóltak – hangsúlyozta. Hozzátette: megpróbálta folyamatosan beépíteni a magyar politikába a magyar titkosszolgálatok, terrorelhárítás és rendőri szakemberek tudását, de ez nem mindenhol történt így Európában. A kormányfő kifejtette: most többen megpróbálják meggyőzni az embereket, hogy semmilyen összefüggés nincs a bevándorlás és a terrorizmus között, és „rendkívül lehangoló ezt látni”. Az egész európai politikai vezetésnek fordulatot kell végrehajtania - jegyezte meg. Arra is kitért, hogy ahol sok a bevándorló, megnövekszik a bűncselekmények száma, a közbiztonság romlik, az élet egyre nehezebben élhető. Erről az európai elit nem hajlandó beszélni, pedig kell beszélni erről a társadalmi jelenségről - emelte ki. 

Megtámadták az Európai Uniót, és mi is veszélyben vagyunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, a pénteki párizsi merényletekről szólva. A kormányfő arról is beszélt: a terroristák tudatosan használják fel a népvándorlást, hogy elvegyüljenek. Ismét bírálta a kötelező betelepítési kvótát, amely szerinte szétterítené a terrorizmust Európában.

A kormányfő először ismét kifejezte Magyarország részvétét Franciaországnak, majd idézte Francois Hollande francia államfőt, aki szerint ami Párizsban történt, az háborús tett.

"Párizsban az uniót támadták meg"
Orbán Viktor szerint azonban nemcsak a francia nép áll háborúban. Franciaország az EU tagja, innen nézve Párizsban az EU-t támadták meg, amelynek Magyarország is tagja, így "ez a mi ügyünk is" - hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve: ami pénteken történt Párizsban, az megtörténhet más helyeken is Európa-szerte, "mi sem vagyunk biztonságban".
Az emberségesség kérdésével kapcsolatban kifejtette: "ez idáig mi, magyarok azon voltunk, hogy lezárjuk a határt a Közel-Keletről és Afrika felől érkező áradat előtt, meg is kaptuk a magunkét, hogy ez nem emberséges". Mi az emberséges? Lezárni a határokat az illegális határsértők előtt vagy ártatlan európai polgárok életét kockára tenni? - kérdezte.

A kormány fellép a kvóta és a visszatoloncolás ellen
A kabinet a leghatározottabban fellép a "kényszerletelepítés" és visszatoloncolás ellen, "amíg ez a kormány levegőt tud venni, sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, a felszólalására adott frakcióvezetői válaszokra reagálva.
Az MSZP azon felvetésére, hogy a terrorizmusért a terroristák a felelősek, azt mondta, a kérdés egymagában nem áll meg, mert az elkövetésért valóban ők a felelősek, de "magunk megvédéséért mi vagyunk".
Higgadtan, mértéktartással, de föl kell tenni azt a kérdést, hogy Európa vezetői megtettek-e mindent annak érdekében, hogy az európai emberek biztonságát megvédjék, akkor is, ha egyébként nem ők felelősek a terrorcselekményekért - fogalmazott Orbán Viktor. 
A törvény címén egyébként módosítaná az Országgyűlés törvényhozási bizottsága, így a címe „Magyarország és Európa védelmében a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépésről” lenne.

"Az élethez való jog minden más jogot megelőz"
A kormányfő azt hangoztatta: az élethez való jog minden más jogot megelőz, az önvédelem joga erősebb minden másnál. Semmiféle ideológia vagy gazdasági érdek miatt nem tehetjük ki életveszélynek az európai polgárokat - fogalmazott.
Orbán Viktor értékelése szerint az EU sodródik, gyenge, bizonytalan és bénult. "Tanácskozás és konferencia van rogyásig, de megoldások nincsenek" - mondta, hozzátéve: "ideológiák hálójában vergődünk, ahelyett, hogy a józan ész és saját kultúránk, hagyományaink alapján cselekednénk".
Sok európai ország vezetője a mai napig azon "agyal", miképp oldja meg a bevándorlók tömegeinek beszállítását és befogadását, ahelyett, hogy közös gyakorlati lépéseket tennénk végre az áradat megállítására - jelentette ki, megjegyezve: Brüsszelben még mindig azt állítják, hogy a bevándorlás jó dolog, miközben napról napra újabb bizonyíték van arról, hogy rossz. Ez nem kölcsönös nyertes, hanem kölcsönös vesztes helyzet - vélekedett.
"Mi úgy érezzük, hogy Európa léte a tét" - mondta -, Brüsszel azonban rossz üzeneteket, újabb és újabb meghívókat küld a migránsoknak ahelyett, hogy becsületesen megüzenné: itt egyáltalán nem az várja őket, amire számítanak.

"A terroristák tudatosan használják fel a népvándorlást"
A kormányfő szerint bebizonyosodott, hogy a terroristák tudatosan és jól szervezetten arra használják fel a népvándorlást, hogy elvegyüljenek az otthonukat a jobb élet reményében elhagyó emberek tömegében. Európa összes vezetője tudott a veszélyről - folytatta -, a görögök régen megmondták: nem zárható ki dzsihadisták érkezése. Arra is kitért: a bevándorlók olyan területekről érkeznek, ahol európai államok katonai akciókat hajtanak végre.
"Nem gondoljuk, hogy mindeni, aki onnan jön, terrorista, de senki sem tudja megmondani, hány terrorista érkezett a migránsok között eddig, hányan vannak már itt, hányan érkeznek még nap mint nap" - fejtette ki.
Úgy fogalmazott, terroristából egy is sok, és belegondolni is rossz, hogy Magyarország területén hány terrorista mehetett át.
Orbán Viktor szerint a népvándorlás három olyan súlyos veszélyt hordoz magában, amelyek miatt meg kell állítani azt. Kiemelte: a tömegek beáramlása Európába hatványozottan növeli a terrorveszélyt - sőt ma már "valóságos terrorról van szó" -, ahogyan a bűnözés veszélyét is, még ha ez utóbbiról politikailag nem korrekt beszélni, sőt "a nyugati világ ezeket a tényeket nyíltan letagadja". "Ahol Európában sok bevándorló van, ott jelentősen megnőtt a bűnözés, romlott a közbiztonság: több a lopás, a rablás, a bántalmazás, a súlyos testi sértés, a nemi erőszak és az emberölés" - sorolta.
Harmadik érvéként a kormányfő azt mondta: a más földrészekről érkezők tömeges betelepülése veszélyt jelent a kultúránkra, az életformánkra, a szokásainkra, a hagyományainkra.
"Most már azok is, akik a multikulturalizmus téveszméjében éltek, és ezt a téveszmét ránk is akarták erőltetni, láthatják, hová vezet mindez" - fogalmazott.

Magyar Atlanti Tanács: Összefogva kell megvédeni Európa határait

A terrorizmus ellen összefogva meg kell védeni Európai külső határait - közölte a Magyar Atlanti Tanács (MAT) a párizsi merényletekre reagálva hétfőn.
A MAT elnöke, Vizi E. Szilveszter által jegyzett közleményben kiemelték: a szervezet elnöksége mély megdöbbenéssel értesült a francia népet ért párizsi terrortámadásról, amelynek során ártatlan emberek estek áldozatul és sebesültek meg. A MAT együttérzését és szolidaritását fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
"Határozottan elítéljük a terrorizmus minden formáját!" - szögezte le a tanács, hozzátéve: a terrorizmus ellen közösen, "határozottan és keményen kell küzdenünk a humanizmus értékeinek, közös értékrendünknek megóvása érdekében".

"A kvóták súlyosbítják a válságot"

Ismét bírálta a kötelező betelepítési kvótát, amely szerinte "nem Európa", éles ellentétben áll az európai szellemmel, értelmetlen, mert nem megoldja, hanem súlyosbítja a válságot, meghívót jelent a migránsoknak. Rámutatott: az európai országok a gyorsan növekvő nyomás miatt vissza fogják állítani az EU-n belüli határaikat, ami idővel a schengeni rendszer végét jelentheti.
A miniszterelnök jogtalannak is nevezte a kvótát, mert - érvelt - az európai vezetőknek nincs hatásköre ebben a kérdésben ilyen döntést hozni.
"Ragaszkodjunk továbbra is ahhoz, hogy magunk döntsük el, kit akarunk beengedni, kivel akarunk együtt élni" - hívta fel a Házat.
Kijelentette: "a terrortámadás fényében most már Brüsszel végképp nem vitathatja el, hogy a tagállamoknak joguk van megvédeni magukat, ugyanis a kötelező betelepítési kvóta azért veszélyes, mert szétterítené a terrorizmust Európában".
A miniszterelnök új Európa-politikát szorgalmazott, azt javasolva, hogy "felejtsük el a politikai korrektséget", és "négy magától értetődő parancsolat" alapján gondolják újra a kontinens politikáját: meg kell védeni az EU külső határait, a kultúránkat, a gazdasági érdekeinket, és meg kell adni a jogot az embereknek, hogy befolyásolhassák az európai döntéseket.
Orbán Viktor felszólalását azzal zárta, az európai polgárok nem akarták és nem is adtak senkinek engedélyt arra, hogy idegenek százezrei ellenőrizetlenül, a határokat illegálisan átlépve "lerohanják országainkat". "Az emberek biztonságban akarnak élni, és élvezni akarják az unió előnyeit", az európai kormányoknak pedig meg kell hallaniuk az emberek hangját - mondta. 

egyperces