Belföld

Orbán Viktor: Magyarország elkötelezett Európa mellett

A miniszterelnök szerint világosan kell fogalmazni az Európai Unió hibáiról

Nem kérdőjelezhető meg a magyar kormány elkötelezettsége az Európai Unió iránt, ugyanakkor számos tekintetben elégedetlenek vagyunk az EU működésével - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete.  

"A magyarok már akkor a szabadság hősei voltak, amikor a Nyugat megalkudott a szovjetekkel" 
A magyarok már akkor a szabadság hősei voltak - ugyanúgy, ahogy a lengyelek, a csehek és a szlovákok -, amikor a Nyugat megalkudott a Szovjetunióval - jelentette ki a Magyarországról szóló szerdai európai parlamenti (EP) vitában Zdzislaw Krasnodebski lengyel EP-képviselő. "Nem önöknek kell bennünket szabadságra és demokráciára tanítani. Igaz, hogy a civil társadalom a demokrácia alapja, de itt is szabályozásra van szükség" - hangsúlyozta az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához tartozó lengyel képviselő. "Évekig együtt dolgoztam a Közép-európai Egyetemmel (CEU). Nagyon komoly tudós emberek dolgoznak ott, de az egyetemnek egyértelmű ideológiai profilja van, és alapítója (Soros György) politikai ambíciókkal rendelkezik" - mondta a lengyel képviselő, aki szerint ilyen feltételekkel több országban, köztük Franciaországban, Olaszországban, Németországban nem is alapíthattak volna egyetemet. Krasnodebski hangsúlyozta, hogy frakciója ellenez minden olyan vitát, amikor egy országot próbálnak meg pellengérre állítani.

Orbán Viktor: Soros nemzetközi pénzügyi spekuláns
Kiemelkedő nemzetközi pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros Györgyöt Orbán Viktor miniszterelnök az Európai parlament szerdai plenáris ülését követő nemzetközi sajtótájékoztatóján. A magyar kormányfő szerint olyan spekulánsról van szó, aki - mint fogalmazott - tönkretette emberek tízmillióinak életét, amikor bedöntötte az angol fontot és megtámadott más valutákat.  "Milliók szegényedtek el azért, hogy neki profitja legyen" - jelentette aki a miniszterelnök. Magyarországon nem is olyan régen azért büntették meg több száz millió forintra, mert spekulált a legnagyobb magyar pénzintézet ellen, és "csak egészen kicsin múlott, hogy nem ját sikerrel" - hangsúlyozta Orbán Viktor. A magyar kormányfő szerint nem szerencsés, hogy a szociális piacgazdaság talaján álló Európai Unió legfelsőbb vezetői úgy fogadnak egy ilyen spekulánst, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. "Ez méltatlan az Európai Unió intézményeihez" - jelentette ki Orbán Viktor.

Őszintén a hibákról

Felszólalásában Orbán elmondta, kormánya azért bírálja az Európai Uniót, mert szeretnék kiküszöbölni a fennálló hibákat, illetve megreformálni az EU-t. Kiemelte, az állampolgárok bizalmát csak úgy lehet visszaszerezni, ha mindent megteszünk a hibák megoldása érdekében, ehhez azonban mindenekelőtt a bajok egyértelmű megnevezése szükséges. Az ülésen egyebek mellett megvitatják a magyar felsőoktatási törvény módosítását, a civil szervezetekkel kapcsolatos jogszabályok tervezett szigorítását, a menedékkérők automatikus őrizetbe vételét, valamint a médiapluralizmus és az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdését. Olyan unióra van szükség, amely előnyben részesíti a fair és nyílt vitát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlamenti szerdai brüsszeli plenáris ülésén mondott felszólalásában.

Le kell számolni az előítéletekkel

A kormányfő felszólította a képviselőket, hogy legyenek kritikusak a Magyarországgal szembeni előítéletekkel szemben, és - mint fogalmazott - mérjenek egyenlő mércével. A miniszterelnök hozzátette: a magyar kormány tudatában van annak, hogy az európai uniós tagság nem csak jogokkal, de kötelezettségekkel is jár, és Magyarországon magas az unió támogatottsága.

A kormányfő hangsúlyozta, az elmúlt években számos vitás ügyet sikerült lezárniuk az Európai Unióval, például a médiaszabályozás, a bíróságok függetlensége, az új alkotmány vagy a paksi bővítés kérdésében.

A civil szervezetekkel kapcsolatban elmondta, az EU több tagországában is foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miként lehet mindenki számára átláthatóvá tenni a demokratikus döntéshozatalt befolyásolni próbáló szervezetek működését, a magyar kormány sem akar mást, mint hogy a nem kormányzati szervezetekről (NGO) tudni lehessen, milyen pénz és érdek áll mögöttük.

Magyarország betartja a dublini rendeletet

Magyarország betartja a migrációval kapcsolatos dublini rendeletet, ami miatt elismerést érdemel és nem bírálatot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

A miniszterelnök az európai parlamenti képviselők hozzászólásaira válaszolva hangsúlyozta, Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek betartásával elsősorban Németországot, Ausztriát és Svédországot védi, mivel a migránsok csak áthaladni kívánnak Magyarországon.
A kormányfő kijelentette, a magyar álláspont migrációs kérdésben világos: az illegális migrációt meg kell állítani, az Európai Unió területén kívül kell különválasztani a menekülteket a gazdasági migránsoktól, a bajba jutott emberek számára oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van.
Hangsúlyozta, a migránsok kötelező kvóta alapján történő áthelyezésének politikája megbukott, hiszen azok az államok sem hajtják végre, amelyek nem szegülnek szembe az uniós politikával. Ez egy rossz gondolat volt, amelyet abba kell hagyni és más megoldást kell keresni - tette hozzá a miniszterelnök.

A szabályozás csak a visszaéléseket gátolná meg, nem a működést

A Soros-egyetem tagadja a vádakat
A Central-European University (CEU) visszautasítja Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Parlamentben (EP) szerdán az egyetemmel kapcsolatban tett kijelentéseit. Az EP a magyarországi felsőoktatási törvény módosításáról, a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályok tervezett szigorításáról, a menedékkérők automatikus őrizetbe vételéről, valamint a médiapluralizmusról és az igazságszolgáltatás függetlenségéről tartott vitát, amelyen Orbán Viktor is részt vett. A CEU-nak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Orbán Viktor az EP-ben azt állította, hogy a CEU elnök-rektora, Michael Ignatieff a diákoknak és tanároknak egy levélben azt írta: nem aggódik a Budapesten működő CEU bezárása miatt. "Ez hamis állítás. Az idézett levélben a rektor azt írta, hogy az egyetem a legnehezebb körülmények között is működni fog. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a CEU magyarországi léte ne lenne veszélyben" - tudatta az egyetem. Véleményük szerint valótlan az is, hogy a törvénymódosítás privilégiumokat semmisít meg és a jogokat egyenlő módon újraosztja az egyetemek között. Már hetek óta kérdezik - írták -, hogy a CEU-nak milyen privilégiumai voltak a múltban és milyen új jogokat kaptak a magyar egyetemek a törvénymódosítás következtében. A miniszterelnök most sem válaszolta meg ezeket a kérdéseket - tették hozzá. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a CEU megdolgozott az akkreditációjáért, és a diplomák kiadásának joga nem privilégium. A felsőoktatási törvény módosítását "tiltakozás fogadta a magyar felsőoktatási szektor szinte minden részében" - áll a közleményben, amely szerint a törvénymódosítás és elfogadásának módja "a magyar felsőoktatás és a tanszabadság iránti tiszteletlenséget mutat".

A kormányfő kiemelte, az elmúlt években számos vitás kérdést sikerült lezárniuk az Európai Unióval, például a médiaszabályozás, a bíróságok függetlensége, az új alkotmány vagy a paksi bővítés ügyében.

Orbán Viktor alaptalannak nevezte a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) bezárásáról szóló vádakat, hozzátéve, hogy a törvény nem tesz mást, mint egységesíti a magyarországi felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályozást.

Aláhúzta, a szabályozás bezárja a spekulációk és visszaélések lehetőségét, átláthatóságot követel és felszámolja az európai egyetemekkel szemben eddig élvezett privilegizált helyzetet.

Kijelentette, egy uniós tagország vezetőjeként kötelessége biztosítani, hogy az európai és a magyar egyetemek ne legyenek hátrányos helyzetben versenytársaikkal szemben.

A civil szervezetekre vonatkozó jogszabályok tervezett szigorításával kapcsolatban elmondta, az EU több tagországában is foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miként lehet mindenki számára átláthatóvá tenni a demokratikus döntéshozatalt befolyásolni próbáló szervezetek működését, a magyar kormány sem akar mást, mint hogy a nem kormányzati szervezetekről (NGO)+ tudni lehessen, milyen pénz és érdek áll mögöttük.

Nem könyöradomány, amit Brüsszeltől kapunk

Nem könyöradomány, amit Magyarország kap az Európai Uniótól, a kohéziós politikával minden tagország jól jár, így nem kérhetik tőlünk, hogy "fogjuk be a szánkat" - fogalmazott viszontválaszában Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete volt.

A kormányfő kiemelte, hogy a nettó befizető tagállamok is haszonélvezői a kohéziós politikának. "Mi lebontottuk a vámokat, a piacainkat megnyitottuk, és lehetővé tettük a tőke szabad áramlását, miközben olyan szegények voltunk a kommunizmus után, olyan tőkehiányosak, mint a templom egere" - mondta.
"Nem kérhetik tőlünk, tisztelt képviselő urak és hölgyek, hogy fogjuk be a szánkat, és nem beszélhetnek velünk úgy, mint ha önök ajándékot adnának nekünk, és mi az önök megvásárolt lekötelezettjei lennének" - jelentette ki Orbán.

Magyarország a maga erejéből oldja meg a demográfiai válság miatti problémákat

Magyarország saját erőforrásaiból, bevándorlás nélkül ad választ az európai demográfiai válság kihívására - jelentette ki Orbán Viktor. 

A miniszterelnök az Európai Parlament plenáris vitáját követően, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete volt, azt mondta, értelmezése szerint a vita középpontjában a bevándorlás állt és a többi kérdés ehhez kapcsolódott.

Hangsúlyozta: a bevándorlást illetően nem csak a migránsok emberi jogairól van szó, arról is, hogy ki hogyan látja az EU jövőjét 20-30 év múlva. Egyes EP-képviselők szerint a migráció jó válasz a kihívásokra és ezért azt az Európai Unió szintjén kell kezelni, nem csak az emberi jogok miatt, hanem azért is, mert az jó az EU számára.

A magyar kormány és a magyar társadalom úgy gondolja, hogy a munkaerő- és népesedési kérdéseket saját erőforrásokból meg tudja oldani - fűzte hozzá. Magyarország ezért a bruttó hazai termék (GDP) egy jelentős részét költi családtámogatási intézkedésekre és a saját erőforrásaiból, bevándorlás nélkül jó választ tud adni a demográfiai kihívásokra - jelentette ki Orbán Viktor.

"Magyarország nem kíván elmenni a szabadság földjéről"

Irracionális az elszigetelődést politikája Európában, Magyarország nem kíván elmenni a "szabadság földjéről", ugyanis a magyarok többsége úgy gondolja, hogy az európai uniós tagság helyes - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök hangsúlyozta, ameddig csak lehet, egyben kell tartani az európai közösséget a migráció okozta nehéz helyzetben is.
Orbán Viktor elmondta, Magyarországnak, ugyanúgy, mint minden tagállamnak, ragaszkodnia kell az európai joghoz. 
Hangsúlyozta, Magyarország számára elfogadható az Európai Bizottság álláspontja és a vitás kérdések rendezése érdekében ki fogja használni a Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke által a szerdai vita alkalmával felajánlott lehetőségeket.

A migráció kérdésén áll vagy bukik az Európai Unió jövője

Aki beengedi Európába a migránsokat, számoljon azzal, hogy gyermekei, unokái más világban fognak élni - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő kijelentette: a migrációban két kultúra találkozik, az egyik, az európai, amely szétválasztja a vallást és a politikát. A másik pedig, épp ellenkezőleg, azt vallja, hogy nem lehet szétválasztani. Ellentétben azzal, amit sokan gondolnak Európában, ez a két kultúra nem fog keveredni, nem fognak integrálódni a migránsok, nincs esély arra, hogy egy új, jobb minőség jöjjön létre - hangsúlyozta. 
Mi azt kérjük, hogy ne akarják ránk kényszeríteni, hogy mi is egy ilyen világban éljünk - tette hozzá. 
Orbán Viktor szerint a migráció az egyik legfontosabb kérdés az unióban, sorskérdés, amely feszíti a közösséget, de meg kell próbálni azt egyben tartani.

Pittella: Az Európai Parlament nem Soros érdekeit képviseli

Az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának (SD) vezetője szerint a magyar kormányfő nem mond igazat akkor, amikor azt állítja, hogy egy amerikai pénzügyi spekuláns érdekeit képviseli az Európai Parlament.

Gianni Pittella Brüsszelben, az Európai Parlament plenáris ülésének a magyarországi alapjogok helyzetéről folytatott vitáján szerdán kijelentette: Orbán Viktor tudja, hogy az Európai Parlament a magyar hallgatók azon legitim elvárását védelmezi, akik nem akarják, hogy megfosszák őket egy kiváló egyetemtől és annak képzésétől.
Véleménye szerint nem csupán a Közép-európai Egyetem védelméről van szó, hanem a tudomány, a kutatás, a kultúra és mindazoknak a védelméről, amelyek a demokrácia alapját jelentik.
A frakcióvezető szerint azzal, hogy Magyarország visszautasította a menekültek áthelyezését úgy viselkedik, mintha az Európai Unión kívül állna. Az előnyök mellett meg kell osztani a terheket, az együttélés kötelezettségeit is - jelentette ki a szociáldemokrata politikus.

Verhofstadt: A magyar kormány megsérti az uniós alapelveket

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője kijelentette, hogy magyar kormány megsérti az uniós alapelveket, "zaklatja a civil szervezeteket, elüldözi a kritikus sajtót, falakat épít, vissza akarja állítani a halálbüntetést, és most úgy döntött, hogy bezár egy egyetemet".

A volt belga miniszterelnök erről az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozó plenáris ülésen beszélt szerdán.
"Milyen messzire fog még elmenni Orbán, könyveket fognak égetni a Kossuth téren?" - tette fel a kérdést Verhofstadt, aki szerint a magyar kormányfő mindenhol és mindenkiben ellenségeket lát: az energiaágazatban, a sajtóban, a civil szervezetekben és most az egyetemi világban.
A liberális politikus kijelentette: nem egy büszke konzervatívot lát Orbán Viktor kormányfőben, hanem a "régi kommunista Magyarország megtestesülését", amelyet a gazdasági protekcionizmus, a túlzott nacionalizmus, az illiberális állam építése és az ellenségkeresés jellemez.

Timmermans: Párbeszéddel kell megoldani a problémákat

Számos olyan állítás szerepel a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! kampányában, amely nem felel meg a tényeknek, illetve rendkívül megtévesztő, az Európai Bizottság ezért "szilárd tények alapján" kívánja tisztázni a szóban forgó kérdéseket - közölte Frans Timmermans, a brüsszeli testület első alelnöke az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete volt.

Timmermans felszólalásával egy időben a bizottság közzétette honlapján a magyar nemzeti konzultációra adott válaszát. A négyoldalas dokumentumban pontról pontra végigvették és elemezték a kampányban szereplő állításokat.
A holland politikus kiemelte, az Európai Unió nem "Brüsszelről" szól, ez egy olyan közös projekt, amelyet a tagállamok terveztek meg és irányítanak demokratikus döntések alapján.
 Az alelnök beszélt a felsőoktatási törvény vitatott módosítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásról is, elmondta, hogy egyéb más kérdések is a bizottság "radarján vannak" , például a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályok tervezett szigorítása vagy a romák helyzete.
Hangsúlyozta: "csak akkor születhet konszenzus, akkor születhet megállapodás arról, hogy az EU-nak milyen irányba kell tartania, ha vitát folytatunk".

Az ellenzék bírálta a beszédet

Az MSZP, a Jobbik és a DK bírálta Orbán Viktor szerdai brüsszeli beszédét; a miniszterelnök az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén szólalt fel, amelynek egyik fő témája az alapjogok magyarországi helyzete volt. A Fidesz ugyanakkor azt írta, a kormányfő azért küzd, hogy megvédje Magyarországot.

Az MSZP közleménye szerint "szégyenteljes hazugságspirálba került" a miniszterelnök Brüsszelben. 
 Kicsúszott a lába alól a talaj Európában, aminek "látványos és világos bizonyítéka volt", hogy az Európai Néppárt képviselői is élesen kritizálták például a felsőoktatási, valamint a civiltörvényt - olvasható a pártnak az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A szintén szocialista Szanyi Tibor szerint Orbán Viktor a korrupció védelmében lépett fel. Az MSZP-s EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy vélekedett, hogy a CEU-t és a civil szervezeteket célzó támadások, valamint a "nemzeti konzultáció" égisze alatt folyó "EU-ellenes" kampány miatt kellett ismét napirendre tűzni a magyarországi politikai helyzetet.
Niedermüller Péter sajtótájékoztatóján - amelynek hangfelvételét a DK juttatta el az MTI-hez - úgy vélekedett, hogy jó eséllyel fokozódik majd a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti konfliktus, ami árt a társadalomnak.
A DK-s EP-képviselő hangsúlyozta: nincs szó Magyarország elleni támadásról, csupán a kormány politikájának elutasításáról.
A Jobbik az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor "brüsszeli színjátéka" a kettős beszéd, a maszatolás és a felelőtlen politika egyvelegének mintapéldája volt.
Az ellenzéki párt szerint nem külföldön kell kiteregetni a "szennyest", vagyis megvitatni Magyarország belső kérdéseit. Bár a miniszterelnök konstruktív egyeztetésről beszélt és a politikai kultúrát kérte számon a brüsszeli vezetőkön, Magyarországon éppen ő az, aki "bolsevik módszerű, arrogáns hatalomgyakorlása során" nem ad teret ennek - vélekedtek.
A kormányfő - nem először - "egy teljesen felesleges balhéba vitte bele" az országot, miközben megint nem ejtett egyetlen szót sem "a magyar népet érintő egyik legégetőbb kérdésről", a hazai és az uniós bérek közti szakadék csökkentéséről - hangsúlyozta a Jobbik.
A Fidesz a Jobbik közleményére úgy reagált, hogy az ellenzéki párt most is elárulja a nemzeti érdekeket. Felháborítónak és a Jobbik-szavazókat is kijózanítónak nevezték, hogy az ellenzéki párt a nemzeti érdekek védelme helyett azokat a magyar embereket támadja, akik éppen ezt teszik Brüsszelben.
"Ha a Jobbik nem árulta volna el a nemzeti érdekeket a pénzért és a hatalomért, akkor nekik is ott lenne most a helyük" - írták, hozzátéve: Orbán Viktor éppen azért küzd Brüsszelben, hogy megóvja Magyarországot a migránsok betelepítésétől és Soros György nyomásgyakorlásától. A Jobbik azonban ismét Soros és Brüsszel érdekében szólalt meg - vélekedtek.