Belföld
Orbán Viktor: Győztes várossá kell tenni Salgótarjánt
"A magyar nemzetbiztonság működik"
"Az a cél, amit kitűztünk, nem lehetetlen"
A kormányfő kiemelte: Salgótarján az utolsó olyan megyei jogú város, ahol még mindig erősen él az érzés, hogy az vesztes város, a rendszerváltozás vesztese.
Azonban már 27 év telt el a rendszerváltozás óta, ezért nem engedhető meg, hogy legyen olyan megyei jogú város az országban, amely még mindig e politikai változás vesztesének érzi magát, az elsőszámú cél ennek felszámolása - mondta.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország számára Salgótarján fontos.
Magyarország szeretné olyan városnak látni, amely fejlődik. Magyarországnak szüksége van Salgótarjánra, lényeges, hogy ez a nagy hagyományú volt iparváros megtalálja a helyét a 21. század Magyarországán - fogalmazott a miniszterelnök.
A kormányfő a fejlesztés jó példájának nevezte a korábban hasonló helyzetű Tatabányát és Dunaújvárost, ahol ma az emberek büszkék a városukra.
"Tehát az a pálya, az a cél, amit kitűztünk, nem lehetetlen, hiszen van előképe a saját magyar történelmünkben" - mondta.

Fekete Zsolt: A megállapodásnak köszönhetően a város el tud indulni a fejlődés útján
A kormányzattal kötött megállapodás azt jelenti Salgótarjánnak, hogy a város el tud indulni a fejlődés útján - mondta az MSZP-s polgármester kedden sajtótájékoztatón, miután Orbán Viktor miniszterelnökkel aláírta a kormány és Salgótarján együttműködéséről szóló dokumentumot a városban. Fekete Zsolt úgy fogalmazott, hogy az elmúlt huszonnégy évben nem a töretlen fejlődéséről volt híres a település, amely a leghátrányosabb helyzetű megyei jogú város. "Innen szép a győzelem" - tette hozzá.
A kormányzati elképzelés szinte minden pontban találkozott Salgótarján fejlesztési koncepciójával - mondta a polgármester, megjegyezve: nem elég egyetlen területet felemelni a településen, hanem egyszerre kell figyelmet fordítani a társadalmi alrendszerekre. Így a város régióközponttá válhat - vélekedett Fekete Zsolt.