Belföld
Orbán Viktor: Brüsszel gőzerővel gyártja a betelepítési programokat
„Az Európai Bizottság elvenné a határvédelmet a tagállamoktól, és átadná a Frontexnek, ahol már nem határvédelemről beszélnek, hanem határmenedzsmentről”
„A magyar állam nemzeti alapokon áll”
Új korszak kezdődött Magyarország életében Orbán Viktor szavai szerint; a miniszterelnök a Figyelő hetilap csütörtök esti Top200 gáláján kijelentette, a magyar állam nem semleges, hanem keresztény értékrendet képvisel.
„A magyaroknak van mire büszkének lenniük, és ideje, hogy győztesként tekintsünk magunkra” - emelte ki a kormányfő, aki szerint a nemzeti önbecsülés megteremtése a kormány egyik legfontosabb célkitűzése, amely erősen összefügg a gazdasággal. Megjegyezte, hogy a magyarok hosszú évtizedek óta önvédelemre rendezkedtek be, nemcsak a politikában, hanem a mindennapi életben is. „Ha továbbra is olyan sikeresek akarunk maradni, mint amilyen sikereket elért Magyarország az elmúlt években, akkor kultúraváltásra van szükségünk: a vesztesek kultúrája helyett meg kell honosítanunk a győztesek kultúráját. Nekünk, magyaroknak ki kellene lépnünk a történelem balekjainak, balszerencsére ítélt szereplőinek ruhájából, és el kell kezdenünk győztesként viselkedni” - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor megjegyezte, az öngyűlölet kultúrája helyett a hazaszeretet kultúráját kell tanítani az iskolákban, képviselni a politikában, a kultúrában és a gazdasági életben.
Az Európai Bizottság ezért most közzétette programját arról, mit kellene sürgősen végrehajtani, ami - a miniszterelnök értékelése szerint - "horrorgyűjtemény egy magyar ember számára". Ugyanis állandó betelepítési programról, legális migrációs útvonalak megnyitásáról, afrikai országokkal közös kísérleti migrációs programokról és humanitárius vízum bevezetéséről szól, továbbá bevonná az NGO-kat a vízumelbírálásba, elvenné a határvédelmet a tagállamoktól, és átadná a Frontexnek, ahol már nem határvédelemről beszélnek, hanem határmenedzsmentről - fejtette ki.
"A határvédelem szó azt jelenti, a határ, amit megvédünk, a határmenedzsment azt jelenti, hogy van ott valami, amin az átjutást valahogy el kell intézni. Ez egy teljesen más gondolkodásmódot kifejező kategória, illetve definíció" - fogalmazott. A kormányfő ezek alapján arra számít a közelgő EU-s csúcstalálkozóval kapcsolatban, hogy "erős napjai" lesznek a jövő héten Brüsszelben.
Orbán Viktor azt is mondta, bevándorláspárti oldalon mindig az EP - "Magyarországgal is szórakozó" - liberális frakciója megy legelöl, mert olyan pénz- és médiatámogatás van mögötte, amely alapján ez tekinthető a legerősebb csoportnak az EP-ben.
A miniszterelnök az interjúban az elmúlt évek fontos eredményének nevezte, hogy felszínre hozták a korábban rejtőzködő, "víz alatt dolgozó" Soros-hálózatot, amelyet senki nem hatalmazott fel az emberek életének befolyásolására.
Megjegyezte, ez a csata az Egyesült Államokban is zajlik: Donald Trump elnök erőcsoportjai, valamint "a Sorosék" között, és míg a Trump körüli erők vissza akarnak térni az amerikai nemzeti érdekek alapjára, addig a Soros-féle hálózatok, a globalisták a nemzetállamokra nézve kötelező világkormányzást akarnak. Ez a szembenállás mindenhol megfigyelhető - folytatta -, Magyarországon is, csak az ellenzék "szárnyaszegettsége" miatt a konfliktus nem rajzolódik ki a maga komolyságában, mert ugyan a magyar ellenzék a globalista világkormányzás filozófiáját képviseli, "csak éppen ebben a pillanatban ennek nincs nagy jelentősége".
Szerinte egyébként az ilyen hálózatok, mozgalmak "három telefonon intézik az ügyeket" - ami kétségtelen versenyelőnyük a nemzetállamokkal szemben -, be akarják juttatni az embereiket a fontos helyekre, úgy működnek, mint a titkosszolgálatok, "ők maguk a kiszervezett titkosszolgálatok".
A kormányfő hozzátette azt is: a magyar gazdaságról ma mindenki elismeréssel szól, "ahol pedig pénz van, ott spekulánsok is vannak, ahol hús van, ott légy is van". Az ország vezetésének szerinte az a dolga, hogy a spekulánsokat, mint amilyen Soros György is, "elhessentse".
Szóba került az ENSZ tervezett migrációs paktuma is, amelyből Magyarország kilépett, és amelyről a miniszterelnök úgy fogalmazott: a Soros-féle nemzetközi hálózatoknak van egy olyan kísérletük, hogy az ENSZ-t használják fel a migráció jó dologként való elismerésére, így ugyanis a "Soros Györgyök" azt mondhatják, a világ hatalmazta fel őket. Szerinte egyre több ország fog távolodni ettől az ENSZ-dokumentumtól.
Recep Tayyip Erdogan török elnök hét eleji budapesti látogatásáról szólva Orbán Viktor azt mondta: a magyar külpolitika általános alapelve, hogy "nekünk az a dolgunk, hogy barátokat gyűjtsünk, ne pedig ellenségeket".
Hozzátette továbbá, hogy a török politikai rendszer kérdésével kapcsolatos ügyek a törökökre tartoznak. Magyarországot eddig is távol tartotta attól, hogy "rossz nyugat-európai tempót" vegyen fel, és megpróbáljon kioktatni más államokat, hogy "ejnye-bejnye, nem így kell ám viselkedni" - fejtette ki. Megjegyezte, ezt a "divatot" az amerikaiak vezették be, de ők is rájöttek, hogy ez a viselkedés nem vezet sehova.
A miniszterelnök kiemelte emellett, hogy Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van a török politikával, Törökországban ugyanis jelenleg 4 millió migráns tartózkodik, akik azért nem indulnak meg Nyugat felé, mert a törökök nem hagyják őket, de ha hagynák, akkor ezeknek az embereknek egy tekintélyes része néhány nappal később a szerb-magyar határon tűnne fel. Ezek alapján elemi érdeknek nevezte, hogy Törökországnak erős politikai rendszere és erős vezetője legyen.
Tarlós István héten bejelentett főpolgármester-jelöltségéről Orbán Viktor elmondta: a Fidesz kerületi polgármesterei hatalmazták fel őt arra, hogy kérje fel a főpolgármestert az újraindulásra. Azt is mondta, Tarlós István nem olyan ember, akit a miniszterelnök "csak úgy egyik helyről a másikra küldözgethet", de ez vice versa igaz, vagyis "egyikünk sem az a tipikus balett-táncos alkat". Tarlós Istvánnak voltak ugyanakkor megkötései is - jelezte -, ezek alapján létrejön például a budapesti fejlesztési tanács, amivel a főpolgármester komoly jogokat szerzett a fővárosnak, ragaszkodott ugyanis ahhoz, hogy budapesti fejlesztések csak a budapestiek hozzájárulásával valósulhassanak meg.
Végül az ápolási díj emelésére tért ki a kormányfő, hangsúlyozva, hogy az érintettek olyan terhet viselnek, amely több figyelmet tesz indokolttá. "Folyamatosan érjük el azokat a társadalmi csoportokat, amelyek nehéz helyzetén segíteni tudunk" - fogalmazott, közölve: az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege havi 100 ezer forintra nő, a cél pedig az, hogy 2022-re a díj elérje az akkori minimálbér összegét. Hozzátette, azok gondozási díját is emelik, akik nem a gyermekeiket ápolják otthon.