Belföld
Orbán Viktor: Az egységről fog szólni a siker
Megérkeztek a normafai rendezésről tartott népszavazás részvételi adatai
- Az igen szavazatok nyertek a Normafa rendezésével kapcsolatos helyi népszavazáson - jelentette be Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere vasárnap este.
- A hegyvidéki választók 27,6 százaléka vett részt a vasárnapi népszavazáson - derül ki a XII. kerület honlapján közzétett adatokból. 47 ezer 913 XII. kerületi választó szavazhatott este hét óráig a Normafa újjáépítéséről, de az érvényességhez az kellett volna, hogy a választók legalább fele elmenjen szavazni. Jogilag ekkor lett volna kötelező az önkormányzat számára az eredmény.
- Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere korábban már bejelentette: bármilyen kis részvétel esetén is elfogadja az eredményt, "akkor is, ha csak 15-en mennek el szavazni".
Pokorni: Az igen szavazatok nyertek
A kerület vezetőjének tájékoztatása szerint a referendumon 27,6 százalékos volt a részvétel, amit kiemelkedően jó aránynak nevezett. Hozzátette: az összes szavazat 81 százaléka "igen", 19 százaléka "nem".
Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta: a kerületben élők többsége egyetért az önkormányzat által kijelölt rendezéssel. A folyamat több évet vesz igénybe, de több munkálatot - például a padok, szemetesek, játszóterek és sétautak rendbetételét - már a következő hetekben megkezdik - tette hozzá.
Orbán Viktor: Az egységről fog szólni a népszavazás

A közlekedés szabályozása során a közösségi közlekedést részesítenék előnyben, így az önkormányzat kezdeményezi az Eötvös út - Konkoly-Thege úti kanyar forgalomcsökkentését, a Távcső utca kiépítését, a buszforduló és aNormafa Síház melletti gépjárműparkoló áthelyezését az Eötvös út 40. és annak környékén lévő ingatlanok bevonásával. A túlzott gépjárműforgalom csökkentése érdekében kisebb közösségi parkolókat alakítanának ki például a Zugligeti úton, Budakeszi határában, a Szépjuhásznénál és Hűvösvölgyben. Ide vezető túraútvonalakat is kiépítenének és a közösségi közlekedési megállókhoz kapcsolódó P+R parkolók kialakítását kezdeményezik.
A határozat rögzíti a területen található, rossz műszaki állapotú, többnyire műemlékvédelem alatt álló épületek felújítását, új funkciók szerinti hasznosítását. Eszerint a Béla király úton, az egykori Fácán vendéglő épületének közösségi célú felújításával természetvédelmi-oktatási központot alakítanának ki, s felújítanák, hasznosítanák az egykori Lóvasút végállomás épületét is.
A kerület a közbiztonság javítását felügyeleti jelenléttel és térfigyelő kamerák telepítésével valósítaná meg, a Normafa zsúfoltságának enyhítése érdekében pedig nagyobb területre húzná szét a túraútvonalakat. Szétválasztanák a futók, sífutók, túrázók, kerékpárosok, valamint a sétálók által használt útvonalakat. Emellett a fogyatékossággal élők, különösen a mozgáskorlátozottak és látássérültek számára is látogatható területeket alakítanának ki.
Az önkormányzat csomagmegőrzőket, öltözőket, valamint illemhelyeket hozna létre és biztonságos, környezetkímélő tűzrakó helyeket biztosítana. A kerület felújítaná a Jánoshegyi utat, és a közvilágítást úgy alakítaná ki, hogy az ne terhelje felesleges fénnyel a környezetet. Emellett teljesen felújítanák az Anna-réten található játszóteret.
A képviselő-testület határozatát januárban ellenszavazat nélkül fogadták el. A népszavazást megelőzően a Fidesz-KDNP, az MSZP, az Együtt-PM és a Magyar Munkáspárt is a helyreállítás támogatására biztatta a szavazókat, míg a Jobbik azt kérte, hogy az emberek ne támogassák a beruházást, mert szerintük az biankó felhatalmazást ad az önkormányzatnak.
Az Országgyűlés korábban törvényben adta át a vagyonkezelői jogot és más jogosítványokat a XII. önkormányzatnak, amely ezt követően a fejlesztések élővilágra gyakorolt hatását feltáró Natura 2000-es hatásvizsgálatot készíttetett, s lezárult a megvalósíthatósági tanulmány első fázisa is. Utóbbi során két változatot vizsgáltak, az önkormányzat a kisebb volumenű változat mellett foglalt állást, amelynek tervezett költsége 6,9 milliárd forint.
Megérkeztek a normafai rendezésről tartott népszavazás részvételi adatai - A kerület vezetőjének tájékoztatása szerint a...
Posted by Magyar Hírlap on 2015. május 17.