Belföld
Orbán: Soha nincs helye az urizálásnak!
A kormányfő is kiváltotta a szurkolói kártyát

Az urizálásnak (ahogyan korábban Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök fogalmazott az egyes kormánypárti politikusok, kormánytagok meggazdagodásával kapcsolatosan) soha nincs itt az ideje - jelentette ki Orbán Viktor a Blikknek adott interjúban. Ugyanakkor azt is hozzátette:a sajtóban tárgyalt ügyeket nem tartja urizálásnak.
Az amerikai kitiltásokról szólva a miniszterelnök azt mondta: az esetleges válaszlépésekhez törvényt kellene módosítani, mert a hatályos jogszabályok ezt jelenleg nem teszik lehetővé. Nekünk is szükségünk van ezekre az eszközökre, aztán hogy élünk-e velük, meglátjuk - fűzte hozzá."A Fidesz egy nagy néppárt, közöttünk vannak mindenféle emberek, jómódúak, kispolgárok, munkások, gazdák. Ez egy plebejus párt, de én nem akarom ebből a kormányzásból kirekeszteni azokat a fiatalokat, akik jómódú családból származnak. Az urizálás az, amikor valaki magamutogató. Ezek az emberek nem azok" - szögezte le a kormányfő, aki azt is elmondta: nem híve az álszenteskedésnek: "Ne akarjon népszerűségi vagy egyéb okokból senki más lenni, mint amilyen". Arra a felvetésre, hogy a választók az ilyen magatartást esetleg "büntetik", Orbán Viktor azt válaszolta: ha így lesz, akkor ezt el kell fogadni. "Azt kérem a politikustársaimtól: végezzék a munkájukat becsülettel, tartsák meg a törvényeket, és adják meg a tiszteletet a választópolgároknak. Olyasmit ne csináljanak, amit a választók tiszteletlenségnek vesznek" - mondta a kormányfő.
Orbán Viktor közölte: nem boldog tőle, de kiváltotta a szurkolói kártyát. "Ha az MLSZ ezt találta ki, akkor alkalmazkodom hozzá".A miniszterelnök beszélt arról is, hogy volt az utóbbi időszakban két olyan "súlyos döntése" a kormánynak, amely sértette üzleti csoportok érdekeit: a reklámadó és a földalapú támogatások rendszerének átalakítása, amelynek következtében a nagybirtokkal rendelkező vállalkozók eddig megszokott előnyét korlátozták. "Ezekkel kapcsolatban üzletemberek, köztük Simicska Lajos is, kifejtették az ellenvéleményüket. A kormány ennek ellenére ezeket a döntéseket meghozta. Soha nem szabad összekeverni a személyes viszonyokat az ország érdekeivel. Ami az ország érdeke, azt akkor is meg kell tenni, ha az egyébként hozzánk közel álló embereket sért" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, megmenthető-e még a barátság, a kormányfő azt válaszolta, hogy ezt az ügyet majd az élet oldja meg.
Orbán Viktor a közmunka kapcsán kijelentette: a helyzet nem jó, de javul. Kiállt amellett, hogy úgy kell támogatni az embereket, hogy a segélyezetti helyzetből át tudjanak lépni a munkából megélők világába. Különösen fontosnak nevezte a gyermekek helyzetét: ezért vezetik be a kötelező óvodába járást hároméves kortól. Így minden gyermek naponta háromszor, de inkább ötször kap enni 14 éves korig, s ezért csak a jómódúaknak kell fizetni - hangsúlyozta.
A futballstadion-építéseket firtató felvetésre kijelentette: az ő hobbja nem játszik itt szerepet. "Soha nem látott mennyiségben építünk sportcsarnokokat, tanuszodákat és tantermeket szerte az országban, pedig nekem 50 méter úszásnál már túlélési problémáim vannak" - mondta, hozzátéve: a stadionok sem maradhatnak úgy, ahogy vannak, és csak ott építettek, ahol a helyi közösségek, az önkormányzatok ezt igényelték.