Belföld
Orbán: Kiváló teljesítmény nincs összefogás nélkül
A kormányfő szerint a mai fiatalok már sikeres jövő elé néznek + VIDEÓ


"Legyen szó egy diák, egy vállalat vagy éppen egy nemzet sikeréről, mindig elmondható, nincs kiváló teljesítmény olyan összefogás nélkül, ahol mindenki pontosan teljesíti saját feladatát" – mondta a kormányfő, megköszönve egyúttal a diákok mögött álló tanárok és szülők összefogását. Orbán Viktor hozzátette, ennek az összefogásnak köszönhetők Magyarország sikerei is az elmúlt években, valamint az is, hogy a most kitüntetett fiatalok már egytől egyig sikeres jövő elé néznek.
"Mi, magyarok azt tartjuk magunkról, hogy okos és tehetséges nép vagyunk. Az időről időre ebben a Házban is felbukkanó ellenpéldák sem törik meg ezt a közmegegyezéses önértékelést. Érdekes módon a bennünket oly gyakran kancsalul látó külföldiek e tekintetben hasonlóképpen vélekednek rólunk" – fogalmazott.
A miniszterelnök a diákoknak azt mondta: nem földtől elrugaszkodott az a gondolat, hogy éppen közöttük ülhet egy új Neumann János, Szent-Györgyi Albert vagy Rubik Ernő.
A miniszterelnök ezt követően Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárral közösen adta át az elismeréseket a biológiai, csillagászati és asztrofizikai, filozófiai, fizikai, földrajzi, informatikai, kémiai és matematikai diákolimpián eredményesen szereplő tanulóknak és felkészítő tanáraiknak.