Belföld
Október 2-án lesz a kvótareferendum
Áder János kiírta a népszavazást - Angela Merkel nem vár változást +VIDEÓ
A KEH Sajtóigazgatóságának közleménye szerint az államfő az alaptörvény, a népszavazási kezdeményezésről, valamint a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján - figyelemmel az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatára - döntött az országos népszavazás kitűzésének időpontjáról.
Az Országgyűlés május 10-én hozott határozatot a népszavazás elrendeléséről a kormány javaslatára. A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
A kormányfő indoklása szerint a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést nem lehet elvenni az Országgyűléstől, az ügyben a magyar parlament megválasztott képviselőin kívül senki más nem dönthet.
Angela Merkel nem vár változást a népszavazástól
Angela Merkel német kancellár szerint nem várható változás a magyarországi kvótareferendumtól. A kancellár elmondta: már régóta ismert, hogy Magyarországon népszavazást tartanak "a menekültek kérdéséről", most pedig csak a referendum időpontját jelölték ki, és a népszavazási kérdés megfogalmazásából is az következik, hogy a szavazás "válasz lesz a már most is érvényesülő kormánypolitikára". "Ismert a magyar miniszterelnök véleménye is a menekültekről, ennyiben nem várok a referendumtól változást a pillanatnyi helyzetben" - tette hozzá Angela Merkel.
A Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségi parlamenti képviselőinek vezetője, Gerda Hasselfeldt azt nyilatkozta, hogy a népszavazás vélhetően nem járul majd hozzá az uniós menekültpolitika iránti szolidaritás erősödéséhez. A migráció kezelésében sok diplomáciára van szükség az uniós tagországok összetartásához, ami "átkozottul nehéz" - mondta a politikus. Hozzátette, hogy a brit uniós tagságról tartott voksolás és a kvótareferendum révén az eddiginél is nagyobb kételkedéssel szemléli a népszavazás intézményét, mert ott gyakran az érveknek kevésbé van szerepük, mint a pillanatnyi közhangulatnak.
Rogán: A kormány arra kéri a magyarokat, mondjanak nemet a kényszerbetelepítésre
A kormány arra kéri a magyar polgárokat, hogy mondjanak nemet a kényszerbetelepítésre, Brüsszel bevándorláspolitikájára - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke kedden Budapesten, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón, miután Áder János államfő október 2-ra írta ki a kormány által kezdeményezett kvótareferendumot.
Október 2-án a magyar polgárok az Európai Unióban először véleményt mondhatnak Brüsszel bevándorláspolitikájáról, üzenetet küldhetnek, hogy támogatják vagy elutasítják Brüsszel bevándorláspolitikáját - fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
A kormány arra kéri a magyarokat, hogy mondjanak nemet a kényszerbetelepítésre, Brüsszel bevándorláspolitikájára - közölte Rogán Antal, minél nagyobb részvételre is kérve a választókat.
A kabinet a bevándorláspolitikával kapcsolatban - folytatta - továbbra is a határok megvédését és a bevándorlók beáramlásának megállítását tartja elsődlegesen fontosnak.
A kampányt firtató kérdésre elmondta, először tájékoztató hirdetéseket tesznek közzé, ami részben már zajlik, de júliusban és augusztusban is folytatódik. Augusztus 20. után pedig "sokkal szélesebb körben és világosabban szeretnénk a tájékoztatás mellett elmondani a magyar kormány álláspontját" - jelezte, megjegyezve, hogy ebben Orbán Viktor kormányfő mellett minden tárcavezető és államtitkár részt vesz majd. Azt is kérte, hogy minden parlamenti párt mondja el a véleményét az ügyben.
Kovács Zoltán: Brüsszelt meg kell állítani
Brüsszelt meg kell állítani a kvóta szerinti betelepítéssel kapcsolatban, és egy egyértelmű üzenetet kell küldeni, aminek a leghatékonyabb formája a népszavazás - mondta a kormányszóvivő kedden este az M1 aktuális csatornán.
Kovács Zoltán szerint egy ilyen, egyértelmű üzenet nélkül Brüsszel és az európai baloldal mindent meg fog tenni, hogy a bevándorláspárti politikát érvényesítse.
Az október elejére kitűzött népszavazással kapcsolatban megjegyezte, hogy - egy regisztrációt követően - a kettős állampolgársággal rendelkező, külhoni magyarok is voksolhatnak majd. Az augusztus közepén induló kampány része lesz, hogy ők is pontosan megtudják, miként vehetnek részt a szavazáson - tette hozzá.
Fidesz: Október 2-án Brüsszelt meg kell állítani!
A Fidesz-frakció szerint október 2-án meg kell állítani Brüsszelt, amelynek bevándorláspárti politikája veszélybe sodorja Magyarországot és Európa egységét."Brüsszel nem dönthet helyettünk arról, hogy kivel éljünk együtt, erre senki nem hatalmazta fel a brüsszeli vezetőket" - fogalmaz a kormánypárti képviselőcsoport.
Mint írták, a kényszerbetelepítés elleni népszavazáson a magyar emberek elmondhatják véleményüket a brüsszeli bevándorlás-politikáról, amelyet a magyar baloldal is végre akar hajtani. "A magyar baloldal bevándorlókat akar betelepíteni, ezért kezdettől támadja a népszavazást és bojkottot hirdetett ellene" - értékeltek, kiemelve: az októberi népszavazáson meg kell védeni Magyarország függetlenségét és nemet kell mondani a kényszerbetelepítésre.
MSZP: Az ország EU-ból való kilépését készíti elő a voksolás
Az MSZP elnökhelyettese szerint a kvótareferendum Magyarország Európai Unióból való kilépését készíti elő.
Gőgös Zoltán keddi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, az MSZP azt javasolja: "mindenki maradjon otthon, hogy maradhassunk Európában".
Az ellenzéki politikus azt mondta, a közeljövőben két népszavazás is lesz Magyarországon. Az egyik arról szól, hogy az ország Európában maradjon-e, a másik a Fideszről szól, arról, hogy hatalomban tud-e maradni - mondta a kvótareferendumról és a szocialisták földügyi népszavazási kezdeményezéséről.
Gőgös Zoltán közölte, azt kérik az emberektől, hogy a kvótával kapcsolatos népszavazásra ne menjenek el. Hozzátette: azt javasolják, a másik referendumon minél nagyobb létszámban vegyenek részt az emberek és mutassák meg a kormánynak, nem tűrik, hogy Kazahsztán vagy Azerbajdzsán irányába vigye az országot az európai közösség helyett.
Edmund Stoiber: A népszavazás nem fenyegeti a demokráciát
A magyarországi kvótareferendum nem veszélyezteti a képviseleti demokráciát Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök szerint.
A Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Der Tagesspiegel című lap online kiadásában megjelent interjúban hangsúlyozta: "egyáltalán nem" fenyeget a képviseleti demokrácia eróziójával a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatos népszavazás.
Hozzátette: a képviseleti demokráciában lehetőséget kell teremteni arra, hogy a választókat bizonyos döntésekről megkérdezhessék. Így Németországban is szükség van az ügydöntő népszavazás intézményére szövetségi szinten, szűk keretek között, méghozzá a reprezentatív demokrácia erősítéseként és támaszaként.
A népszavazást egyebek mellett az Európai Unió bővítésének ügyében kellene alkalmazni, így meg kellene kérdezni az embereket, hogy támogatják-e Törökország uniós csatlakozását - mondta Edmund Stoiber.
A CSU korábbi elnöke nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy Angela Merkel kancellár, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének menekültpolitikája nyitotta-e meg az utat a brit EU-tagság megszüntetéséhez (Brexit).
Mindig is a bevándorlás volt a fő téma Nagy-Britanniában, a Brexitet pedig nem lehet Angela Merkel nyakába varrni, de fel kell tenni a kérdést, hogy miként lehet egyeztetni a humanitás és a megvalósíthatóság elvét, és be kell vonni az embereket. Ennek révén "vita és veszekedés" alakul ki, "de ezt ki kell bírni", mert "hozzátartozik a demokráciához" - mondta Edmund Stoiber.
A Jobbik a betelepítési kvóta elleni szavazásra buzdít
A Jobbik a betelepítési kvóta elleni szavazásra buzdítja tagjait és szimpatizánsait - közölte Mirkóczki Ádám szóvivő arra reagálva, hogy október 2-ra írta ki a népszavazást az államfő.
Az ellenzéki politikus indoklása szerint pártja a kötelező betelepítési kvótát - csakúgy, mint "minden értelmetlen brüsszeli diktátumot" - kezdetektől fogva ellenez.
Reményét fejezte ki, hogy végre a Fidesz is szakít azzal a gyakorlattal, hogy "amit Brüsszel kér tőlünk az szükségtelen, méltánytalan és igazságtalan, de teljesítjük".
A Jobbik fenntartja ugyanakkor, hogy ha az alaptörvényben rögzítenék a kvóta elutasítását, az sokkal gyorsabb és ingyenes megoldást kínálna, egyben kiküszöbölné az esetleges érvénytelen vagy eredménytelen referendum okozta kormányzati kudarcot, amely Orbán Viktor személyes felelőssége lenne - írta Mirkóczki Ádám.
DK: A kormány elkezdi Magyarország kiléptetését az EU-ból
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke Magyarország unióból kiléptetésének kezdeteként értékelte, hogy Áder János kiírta a népszavazást.
Molnár Csaba kijelentette: pártja szerint egy érvényes népszavazás az Európai Unióból való kilépés előszobáját jelentené. A párt nevében távolmaradásra szólította fel a DK-s szimpatizánsokat. "A távolmaradás is szavazat, aki távol marad, az Magyarország EU-ban maradására szavaz" - érvelt az ellenzéki politikus, aki megerősítette, hogy az EU-ben képzelik el Magyarország jövőjét.
A DK alelnöke egyúttal bírálta, hogy azokat a kormányzati nyilatkozatokat, amelyek szerint a hazai népszavazás témája megegyezik a brit kilépés okával.
ÁSZ: július 12-ig küldhetik meg a sajtótermékek hirdetési árjegyzéküket
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) július 12-ig fogadja azon sajtótermékek hirdetési árjegyzékeit, amelyek politikai hirdetést kívánnak közzétenni az október 2-ára kitűzött népszavazást megelőző kampányidőszakban - közölte a szervezet kedden.
Az ÁSZ közleményében felidézte: a választási eljárásról szóló törvény szerint a népszavazást megelőző kampányidőszakban politikai hirdetést csak az a sajtótermék tehet közzé, amely az adott választás kitűzését követő öt munkanapon belül hirdetési árjegyzékét az ÁSZ részére megküldi.
Az ÁSZ ezek alapján július 12-én, azaz jövő kedden 16 óráig fogadja a hirdetési árjegyzékeket.
Az érintett sajtóorgánumok a [email protected] e-mail címre vagy a 1364 Budapest 4. Pf. 54. postai címre küldhetik meg az árjegyzékeket, vagy személyesen az Budapest V., Apáczai Csere János utca 10. címen adhatják le azokat.
Az ÁSZ felhívta a figyelmet arra, sajtótermékek által megküldött árjegyzékeket ellenőrzés és változtatás nélkül teszi majd közzé, így azok tartalmáért felelősséget nem vállal.
A jogszabály szerint a szavazás napját követő 15 napon belül a sajtóorgánumoknak tudatniuk kell, hogy milyen politikai hirdetéseket közöltek a népszavazási kampányidőszakban.
Együtt: A népszavazás ellentétes Magyarország érdekeivel
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint ellentétes Magyarország érdekeivel a kvótareferendum. Az ellenzéki párt úgy látja: a népszavazással a kormányfő hatalmát és vagyonát akarja növelni, a menekültkérdést is saját politikai céljaira használja. Az Együtt szerint Orbán Viktor "populista politikája csakis egy lecsúszó és fejlődésképtelen Magyarországot eredményezhet". Ennek egyetlen alternatívája a béke és az európai együttműködés - tették hozzá.
Közleményük szerint a mai Európai Unió nem tökéletes, de a magyar nemzet érdeke minél szorosabb kapcsolatot építeni vele, és együtt tenni azért, hogy még jobb legyen. Egy olyan unióért kell dolgozni, amely képes megvédeni mindenkit egy olyan hatalomtól, mint a miniszterelnök "elnyomó és korrupt kormányzása" - írták.
Az Együtt közleménye szerint ezért bojkottkampányt indítanak a kvótareferendummal szemben, valamint Magyarország teljes jogú európai uniós tagságát támogató aláírásgyűjtésbe kezdenek.
A részvételre buzdít a Liberálisok elnöke
A kvótareferemdumon való részvételre buzdítja a választókat a Magyar Liberális Párt elnöke. Fodor Gábor, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában.
A politikus azt mondta, hogy a népszavazási kérdés hamis és manipulatív, mert nincs szó kényszerbetelepítésről, az EU csak azt várja el, hogy Magyarország folytassa le 1294 ember menekültügyi eljárását. A független képviselő emlékeztetett, hogy pártjuk korábban a Kúriához és az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy megakadályozza a referendumot. Szavai szerint most már csak egy lehetőségük maradt, "demokrata módon elmenni és igennel szavazni".
A kérdés az ország uniós elköteleződéséről és hosszú távon az EU-s tagságról szól - fogalmazott, hozzátéve: azért kell igennel szavazni, mert ezzel az európai értékekre igent a kormánynak pedig nemet mondanak. A távolmaradásra buzdítóknak pedig azt üzente, hogy "fotelből nem lehet forradalmat csinálni", a változásokért aktívan tenni kell.
PM: A Fidesz a valódi problémákról akarja elterelni a figyelmet
A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a Fidesz az "értelmetlen és érvénytelen" népszavazási kérdéssel és a "hecckampánnyal" a valódi problémákról, a szegénységről, kiszolgáltatottságról, alacsony bérekről, érdemtelen gazdagodásról, leromló egészségügyről és oktatásról szeretné elterelni a figyelmet.
A párt szóvivője közleményében azt írja, hogy miután Áder János köztársasági elnök október 2-ra írta ki a népszavazást, a Fidesz még három hónapig a menekültek és az Európai Unió elleni "uszítással foglalná el az embereket". A politikus azt javasolta a választóknak, hogy ne vegyenek részt a kvótareferendumon, helyette "inkább nézzenek szét maguk körül, és ők mondják meg, mi az, ami valóban fontos számukra".
Tordai Bence végül azt írta, a PM továbbra is a lényegi problémák megoldásával, az alapjövedelem bevezetésével, valamint az oktatás és egészségügy megmentését szolgáló javaslataik bemutatásával törődik.