Belföld
"Nyugatról érkező" veszélyről beszélt Szijjártó
A kormánypártok elutasítják a kötelező kvótarendszert
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetésére kinevezett Rogán Antal miniszteri eskütételével kezdődött az Országgyűlés e heti első ülésnapja, amelynek végén a keddi szavazásokat készítik elő a képviselők. Rogán Antalt október 17-i hatállyal nevezte ki az államfő a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré.
A Fidesz szerint a kötelező uniós kvótától is meg kell védeni Magyarországot. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik egyetértett a kvóták elutasításával, míg az MSZP, valamint az LMP is úgy fogalmazott, hogy a kvóta önmagában nem megoldás
Magyarország bebizonyította, hogy igenis meg lehet állítani a modern kori népvándorlást, de újabb veszély fenyeget, a kötelező bevándorlóbefogadási kvóta, amitől szintén meg kell védeni az országot - mondta a külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásában.
A tárcavezető kijelentette: mára megszűnt az illegális bevándorlók beáramlása Magyarország déli határán, "megvédtük ettől a veszélytől Magyarországot, a magyar embereket". A politikus köszönetet mondott az ebben a munkában részt vevő rendőröknek és katonáknak, valamint a visegrádi együttműködés (V4) másik három tagállamának, Szlovákiának, Csehországnak és Lengyelországnak.
A V4-ek bebizonyították, hogy meg tudják védeni Magyarország határát, az EU és Schengen külső határát, és "innentől kezdve nincs elfogadható magyarázat, kifogás arra, hogy 28-an miért ne tudnánk megvédeni Görögország külső határát", ami a legjobb megoldás lenne - mondta Szijjártó Péter.
Magyarországot a bevándorlási hullám egy újabb, ezúttal "nyugatról érkező" veszélyétől, a kötelező bevándorlóbefogadási kvótától is kell megvédeni. Az uniós kvóta azt jelentené, hogy azokat a bevándorlókat, akiket most az európai szabályok felrúgásával ellenőrizetlenül beengednek az EU területére, vissza akarják majd osztani – mondta, hozzátéve, hogy a kvótát Magyarország nem fogajda el. A kabinet emellett azért sem fogadja el a kvóta tervét, mert a magyarországi nemzeti konzultáción született állásponttal az nem fér össze - tette hozzá. A kormány vizsgálja azokat a lehetséges lépéseket, amelyekkel felléphet európai színtéren a kötelező kvótával szemben. Megjegyezte, hogy a kabinet az Országgyűlés elé fogja terjeszteni a javaslatát.
LMP: a kvóta valóban nem megoldás, de a kerítés sem az
Szél Bernadett (LMP) reagálásában azt mondta, a kvóta önmagában valóban nem megoldás, de a kerítés sem az. Szerinte a magyar kormány a válság elmúlt hónapjaiban semmi mást nem tudott felmutatni, mint egy, majd még egy kerítést. Az LMP-s politikus kidolgozott, az uniós országok különböző teherbíró képességeire érzékeny, valós megoldást sürgetett, azt is kérve, hogy Magyarország civilizált módon beszéljen a szomszédos államokkal.
A szocialista Tóth Bertalan szerint a kormány kettős beszédet folytat a témában, aminek befejezésére szólított fel. A párt szerint közös európai megoldásra van szükség.
KDNP: Nyugat-Európa iszlamizálódása befejezett tény
A KDNP szónoka Harrach Péter azt mondta, különbséget kell tenni a menekültek és a bevándorlók között, utóbbiakkal szemben önvédelemre van szükség. A párt frakcióvezetője úgy fogalmazott, megbukott a multikulturális társadalomba vetett azon hit, amely szerint tömegeket lehet integrálni. A kormánypárti politikus szerint "Nyugat-Európa iszlamizálódása befejezett tény, ettől kell megóvni Közép-Európát".
Jobbik: Nyugat-Európa dilettáns
Mirkóczki Ádám (Jobbik) szerint jól jelzi a nyugati-európai közösség dilettantizmusát, hogy a kvótarendszerrel összefüggésben 120-160 ezer illegális bevándorló elhelyezéséről vitatkoznak, miközben a számuk jóval e fölött van. A jobbikos képviselő arra kérte a kormányt, hogy ne engedjen a kvótáknak. A fellépés lehetséges formái között említette az Európai Bírósághoz fordulást, illetve európai népszavazás kezdeményezését. Jó lenne, ha a baloldal is egyértelművé tenné, mi az álláspontja a kvótákról - tette hozzá.
Fidesz: a kötelező kvóta gerjeszti a bevándorlást
A fideszes Németh Zsolt szerint a kötelező kvóták rendszere szerinte sem megoldás, mert az csak gerjeszti a bevándorlást, és az EU-t is megosztja az az eljárás, ahogyan az Európai Bizottság "megpróbálja lenyomni a közép-európai országok torkán" a kvótákat. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke megjegyezte, hogy november 2-án a parlament napirendjén lesz a kötelező kvóta kérdése.