Belföld
Novák Katalin: A fiataloknak van jövőjük Magyarországon
"Meg kell hallgatni a fiatalokat"
Az önkormányzati ifjúsági referensek szakmai találkozóján mondott köszöntőjében az államtitkár kiemelte, hogy az egymás felé fordulást és az odafigyelést kell erősíteni az ifjúságpolitikában, el kell juttatni az információkat a fiatalokhoz, és meg kell hallgatni azt is, amit ők mondanak.
Az egyik legfontosabb kérdés, ami a fiatalok jövőjét érinti, az elhelyezkedés és az egzisztencia megteremtése - mondta, hozzátéve: ezért indult februárban az Ifjúsági garancia program, amely a pályakezdők elhelyezkedését segíti. Ennek indulása óta már több mint 23 ezer, hónapok óta munkát kereső fiatal tudott a program által elhelyezkedni. A cél, hogy 2018-ra valamennyi 25 év alatti fiatalra kiterjesszék a támogatást - hangsúlyozta Novák Katalin.
Az államtitkár beszélt a Nemzeti tehetség programról is, amelyre ebben az évben kétszer akkora összeget fordítanak, mint eddig, tehát a korábbi 1,4 milliárd forint helyett 2,8 milliárdot. Ebből tanulmányi versenyeket és egyedi ösztöndíjakat is finanszíroznak. A program üzenete: ha tehetséges vagy, akkor megkapod az ehhez szükséges támogatást - fogalmazott.
A fiatalokat támogató programok közül kiemelte még az "újratöltött" Új nemzedék programot, amely októberben indul, és amelyre mintegy ötmilliárd forintot fordítanak. A program feladata, hogy eljuttassa a fiatalokhoz az őket érintő információkat, például a családi otthonteremtési kedvezményről, a gyed extráról vagy a munkahelyvédelmi akciótervről. Országszerte húsz Új Nemzedék Központot hoztak létre ennek érdekében - mondta Novák Katalin.
Az ifjúsági referensektől az államtitkár azt kérte, legyenek ők "az ujj a fiatalok pulzusán", hiszen - tette hozzá - nélkülük, akik helyi szinten végzik a munkát, nem boldogul a kormány.