Belföld
Novák Katalin: 1,1 milliárd forintos pályázat mini bölcsődék létesítésére
A pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezhetnek, ahol nincs bölcsődei ellátás és a lakosok száma 10 ezer alatt van
Novák Katalin elmondta, az 1,1 milliárd forint keretösszegű, kormányzati forrásból megvalósuló pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezhetnek, ahol jelenleg nincs bölcsődei ellátás, a lakosságszám 10 ezer alatt van és az egy lakosra jutó adóerőképesség 20 ezer forint alatti.
Az államtitkár jelezte, a mini bölcsőde január 1-jétől egy új ellátási forma, és létesítésénél kevesebb minimumfeltételnek kell megfelelni. Mini bölcsőde az, ahol legfeljebb 7-8 gyermeket fogadnak, és a jogszabály szerint egy kisgyermeknevelőt és egy dajkát kell csak alkalmazni.
A pályázat során maximum 10 millió forinthoz lehet jutni, és csak 5 százalék önerőt írnak elő a pályázóknak.
Novák Katalin elmondta azt is, arra számítanak, hogy 100-200 között lesz a nyertesek száma, így várhatóan 600-800 új bölcsődei férőhely is létrejöhet a mini bölcsődéknek köszönhetően.
Hatszáz olyan önkormányzat van az országban, amelyek megfelelnek a pályázati kritériumnak - mondta Novák Katalin, hozzátéve, hogy az elnyert összeg 70 százalékát eszközbeszerzésre is lehet fordítani.
Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón azt mondta, tavasszal országjárás keretében mérték fel az igényeket, és a visszajelzések alapján döntöttek úgy, hogy meghirdetik a pályázatot.
A péntektől elérhető forrásra egy hónapig nyújthatók be a pályázatok, eredményhirdetés november végén lesz.
Jelenleg négy bölcsődetípus létezik Magyarországon, így a szülők számára elérhető a hagyományos, a mini, a családi és a munkahelyi bölcsődei ellátás is - hangzott el.
Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen megnőtt a bölcsődei férőhelyek száma, jövő évtől pedig két és félszeresére nő a finanszírozás, valamint több lépcsős béremelés történt a bölcsődei dolgozók körében.