Belföld
Novák Előd: Elnökségi döntés alapján történt az uniós zászlóégetés
Káosz a Jobbikban
A párt egykori alelnöke erről az ATV-nek nyilatkozott, majd közösségi oldalán tudatta, hogy Kósa Gyula ’56-os szabadságharcos is kilépett a pártból. Emellett jelezte, ott lesz június 23-án a kizárt Toroczkai Lászlóék által alapított Mi magunk platform zászlóbontó gyűlésén. A szervezőknek a rendezvény várhatóan kétmillió forintos költségeire hat nap alatt hétszázezer forint adományt sikerült összegyűjteniük. Bár a pártvezetés tagadja, Toroczkai kizárása óta kilépési hullám indult a Jobbikban. Dúró Dóra és Novák Előd mellett kilépett többek közt Fazekas Gabriella, az oktatási kabinet alelnöke, Ferenci Gábor devecseri polgármester, dunántúli regionális igazgató, Szőcs Norbert Baranya megyei elnök, számos budapesti és vidéki politikus, valamint három teljes alapszervezet. Időközben Volner János alelnök szintén az ATV-nek úgy nyilatkozott, esélyes, hogy Vona Gábor, aki jelenleg tanácsadóként segíti a pártot, visszatér a politikába, akár a Jobbik élén.