Belföld

Népszavazás a Normafa megújításáról

A Normafáról tartandó vasárnapi, helyi népszavazáson való részvételre buzdított és a tervezett átalakítások támogatását kérte Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere tegnap a helyszínen, Tüttő Kata szocialista képviselővel és Komáromi Zoltánnal, az Együtt politikusával közösen tartott sajtótájékoztatón.

Pokorni Zoltán – utalva az ellenzéki politikustársaival közös szerepvállalásra – kiemelte: a Normafa felülírja a szokásos szereposztást, amely meghatározó a politikai életben. Kérdésre válaszolva a polgármester azt mondta: abban bízik, hogy legalább eggyel több igen szavazat lesz, mint ahány nem, és a részvételtől függetlenül magukra nézve kötelezőnek tekintik majd a végeredményt. Tüttő Kata úgy fogalmazott, a kérdést nem tartják jónak, de a mögötte lévő fejlesztési tartalom, a Normafa újragondolása „csodálatos”. Komáromi Zoltán azt mondta, ha a kerületi polgárok egyetértenek azzal, hogy „a Normafa a mi Normafánk legyen”, akkor le tudják tenni emellett a voksukat. A Jobbik arra biztatja a XII. kerületieket, voksoljanak nemmel, mert a népszavazás biankó felhatalmazást ad az önkormányzatnak, a projekt jelentős magánérdekeket szolgál. Az LMP szerint a Normafa fáira pusztulás vár a kormány jog- és környezetromboló lépései nyomán.