Belföld

Nem zavarja az ellenzéket a jobbikos zsidózás

Toleráns együttműködés

December 31-i hatállyal visszaadja parlamenti mandátu­mát a jobbikos Szávay István. Közölte: a Munka törvényköny­ve módosításáról szóló mai szavazáson még részt vesz.

A po­litikus több mint egy hete jelentette be lemondását, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen egy zsidó nő bántalmazásával dicsekedett. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes tegnap a Hír TV-nek azt mondta: bár elutasítja Szávay hangnemét, a közös ellenzéki alkotmánybírósági beadványhoz szükségük van a Jobbik aláírásaira is, és az együttműködés nincs ellentmondásban azzal, hogy Szávayt a Jobbik nem zárta ki soraiból. A szocia­listáktól nem kaptunk választ arra a kérdésünkre, nem tartják-e ellentmondásosnak, hogy míg pártjuk zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben, és korábban számtalanszor kizárták ezt, épp most, a párt legújabb antiszemita botránya után mégis együttműködnek a Jobbikkal. Az MSZP-vel való együttműködésről a Jobbikot is kérdeztük, de erre sem válaszoltak.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom