Belföld
„Nem változott a Jobbik rasszizmusa, antiszemitizmusa”
A Tett és Védelem szerint nem látni, hogy a párt helyre akarná hozni a kirekesztéssel elkövetett bűnöket
Szalai Kálmán szerint a Jobbik néppártosodásának meghirdetése óta a helyzet vajmi keveset változott, és nem látni, hogy a párt próbálná helyrehozni a kirekesztéssel "elkövetett bűnöket". Azt mondta, a hasonló nyugat-európai pártok egyikének sem sikerült eddig ilyen váltást végrehajtania.
Szalai Kálmán úgy látja, "zsákutcás elképzelés" hosszú távon ilyen kijelentésekkel szavazatot maximalizálni. Az alapítványi titkár az oktatás fontosságát hangsúlyozta az antiszemitizmus, rasszizmus visszaszorításában, jelezve, hogy ebben tevékenyen részt kell vennie a zsidó közösségnek is.