Belföld

Nem valószínű az MSZP és a Párbeszéd összefogása az EP választásokon a politológus szerint

Galló Béla úgy látja, az önkormányzati választásokon már elképzelhető ez a forgatókönyv

Galló Béla politológus szerint az európai parlamenti (EP-) választásokon nem valószínű, hogy összefog az MSZP és a Párbeszéd, mert anyagi szempontból jobban jöhetnek ki külön-külön.

A szakértő az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, az önkormányzati választáson más szempontok is közrejátszanak, ezért ott elképzelhetőbb az összefogás.

Az EP mandátumbecslésével kapcsolatban úgy vélekedett, ha elmarad a Brexit, más lesz a mandátumok eloszlása, ezért még nem mérvadóak a számok. Viszont erősen túlbecsülik a Jobbikot, amelynek négy mandátumot jósolnak - tette hozzá.

Kitért arra is: a rutinos állampolgárok az alapján értelmezik az ellenzéki pártok mondandóját, hogy mit tapasztaltak az elmúlt években velük kapcsolatban. Az MSZP például szerinte a hiteltelenség felé mozdul.