Belföld
Nem számolnak az MSZP-ben Dobrev Klárával
Lehet közös baloldali államfő-jelöltje a baloldalnak, de személyekben még nem gondolkodnak – tudta meg lapunk
Áder János mandátuma jövő májusban jár le, a parlamenti szavazást március környékén tarthatják, s a jelöléshez negyven képviselő ajánlása szükséges. Az MSZP és a függetlenek (DK-sok, együttesek, PM-esek) harminckilencen vannak, az LMP frakciójában öten ülnek. „Nem lenne rossz választás egy Mádl Ferenc-karakterű, baloldali tudósember” – mondta forrásunk. Elismerte, jelöltjüket a Fidesz-KDNP támogatottja biztosan legyőzi majd, de csak a második szavazási körben.
A vezető MSZP-s politikus reagált a Magyar Idők hírére is, miszerint a szocialista szavazókat Dobrev Klára kormányfőjelöltségéről kérdezik közvélemény-kutatók. „Nem hiszem, hogy ez így lenne, logikusan egyébként is reprezentatív mintán kellene kérdezni ilyen ügyben az állampolgárokat, hiszen nem csak MSZP-sek szavaznak majd ránk. De erről sem tudok” – tette hozzá. Szerinte Gyurcsány Ferenc feleségét nem szabadna indítani. Másik elnökségi forrásunk szerint kizárt, hogy Dobrev miniszterelnök-jelölt lehetne, ez egyenlő lenne a bukással. Hozzátette, a DK-ban sem „őrültek meg”, hogy Gyurcsány feleségét javasolnák a posztra. Egyébként is korai lenne erről beszélni, ugyanúgy, mint a budapesti egyéni indulók személyéről. Hangsúlyozta, nem csodálkozik a jobboldali média „kavarásán” az MSZP és DK fővárosi megállapodásáról, hiszen most indulnak a tapogatózó egyeztetések a baloldal pártjai között. Hozzáfűzte, jövő tavasz végén, nyáron jön el annak majd az ideje, hogy konkrét nevekről, egyéni körzetekről beszéljenek a pártok, addig minden más csak légből kapott híresztelés.