Belföld
„Nem lehet szembemenni a lakosság álláspontjával”
A településvezetők többségének a bevándorlást, illetve az uniós kvótákat elutasító kiállása üzenet az állampolgárok felé – mondta lapunknak Papp László debreceni polgármester

A polgármesterek múlt héten tartott találkozóján nem először fogalmaztuk meg a kormány politikáját támogató álláspontunkat az illegális bevándorlás kérdésében, ami annak megerősítése volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben a magyar települések túlnyomó többségének egyetértő nyilatkozatát is képviselheti – jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Debrecen polgármestere. Papp László szerint az összefogásnak a magyar emberek felé is fontos üzenete van: megmutatta, hogy a településvezetők képviselik a polgároknak az illegális bevándorlást és a kötelező betelepítést elutasító véleményét, melyet a népszavazás és a nemzeti konzultáció alkalmával kinyílvánítottak. Ismeretes, a múlt héten közös rendezvényen fejtették ki véleményüket a polgármesterek, a Megyei Jogú Városok Szövetségének kezdeményezésére.
Papp úgy látja, az uniós szervek álláspontja rövid távon nem változik, sőt gyorsítani is akarják a betelepítéseket. Elszakadtak a valóságtól, ezzel szemben a kormány az emberek álláspontját képviseli, hiszen érdemben csak Magyarországon kérték ki az ügyben az emberek véleményét – hangsúlyozta. Kiemelte, a választások – Ausztriában, Németországban, rövidesen Olaszországban – változásokról tanúskodnak, egyre nagyobb teret nyer a migráció kapcsán a magyar álláspont. Papp szerint a kérdés hosszútávon a 2019-es európa parlamenti választásokon dől el, talán ez is az uniós szervek sietségének egyik oka.
Közölte, állásfoglalásuk komoly figyelmeztetés a Soros-szervezetek felé, miszerint Magyarországon nem fogadható el a magyar emberek álláspontjával ellentétes tevékenység, és minden törvényes eszközzel fellépnek a migrációt támogató szervezetekkel szemben. Beszélt arról is, Soros egy több szervezetet tömörítő egyesületet támogat Debrecenben, az Alternatív Közösségek Egyesületét, mely százharmincmillió forintot kapott a spekulánstól szociálpolitikai tevékenységéhez. Ebből a pénzből finanszírozzák a régióban működő nyíregyházi és a szolnoki Soros-szervezeteket is.
Az egyesület elnöke azt nyilatkozta, nem politizálnak, de egyik tagszervezetük, a NATÍV havonta szervez politikai vitaesteket, melyeken egy asztalnál ülnek baloldali és jobbikos politikusok. „Minden tiszteletem a valódi karitatív tevékenységet végző szervezeteké, de mindenki ismeri Soros módszereit, tanulmányok sora és főleg az élet mutatja meg, hogy valójában milyen szándék húzódik meg a magasztosnak mondott célok mögött, és ha ez az illegális bevándorlás támogatása, akkor számunkra elfogadhatatlan” – fogalmazott.
Az ellenzék és baloldali sajtó eddig mindent tagadott, ami a bevándorláshoz vagy a Soros-tervhez kapcsolódott, érdekes módon a kormány minden állítása beigazolódott. Sokáig azon vitatkoztunk, létezik-e egyáltalán kötelező betelepítési kvóta, mára kiderült, felső korlát nélkül akarják bevezetni ezt Európában – részletezte Papp László.
Debrecenben senkit nem kell meggyőzni arról, hogy az illegális bevándorlás árt a városnak, húsz éven át, 2015-ig működött a településen menekülttábor, az utolsó időszakban többször voltak súlyos zavargások a környékén – mondta. Kukákat gyújtottak fel, autókat rongáltak meg, debrecenieket vegzáltak, rendőröket dobáltak meg – idézte fel. A kormány aztán bezárta a létesítményt. Debrecennek elég volt az a húsz év, „nem akarjuk újranyitni a tábort, márpedig Soros terve éppen erről szól: szerveze- teivel a tömeges bevándorlást akarja megszervezni, és ez ellen a végsőkig küzdeni fogunk”.