Belföld
Nem kizárt, hogy a Jobbikkal is szövetkeznének a szocialisták
Nincs esély rá, hogy az MSZP önállóan állítson főpolgármester-jelöltet Tóth Bertalan szerint,aki cáfolta lapunknak, hogy Mesterházy Attila és közte feszült lenne a viszony

Nem az a feladatunk, hogy a köldökünket nézegessük – mondta Tóth Bertalan (Fotó: Bodnár Patrícia)
Az MSZP–Párbeszéd a választások előtt olyan szövetséget kötött, amit frakciószövetség formájában folytat tovább. A többi ellenzéki párttal – így a Demokratikus Koalícióval – ilyen típusú együttműködés nem jött létre – válaszolta lapunk kérdésére Tóth Bertalan. Az MSZP új elnöke beiktatásán kiemelte pártjának a Párbeszédhez fűződő partneri viszonyát, ugyanakkor nem hozta szóba a DK-t. Felvetésünkre, hogy vezetése alatt változhat-e az MSZP-nek a DK-hoz fűződő kapcsolata, Tóth azt felelte, arra törekednek, hogy az önkormányzati választások előtt az egész ország területén közös jelöltekkel, közös listákkal és közös polgármesterjelöltekkel győzzék le a Fidesz erőit. Az InfoRádiónak adott nyilatkozatában a Jobbikkal történő együttműködést sem zárta ki, s bejelentette, az MSZP központját a Villányi úton alakítják ki. Közölte azt is, nem látja annak esélyét, hogy az MSZP önállóan állítson főpolgármester-jelöltet. A pártelnököt a küldöttek megosztottságáról, illetve a Mesterházy Attilához fűződő viszonyáról is kérdeztük, amit forrásaink feszültnek tartanak, s vannak, akik a köztük dúló háborúról beszélnek. „Ha egy pozícióért ketten vagy többen indulnak, világos, hogy inkább a különbözőségekre fókuszál a közvélemény és nem a véleményazonosságokra. Ugyanakkor mindketten erős, baloldali, egységes MSZP-t szeretnénk, olyat amely legfőbb támasza a NER-rel szembeni demokratikus világnak” – írta válaszában Tóth Bertalan.
Hozzátette, a kongresszus döntése és Mesterházy Attila nyilatkozata elegendő számára ahhoz, hogy kétség se merüljön fel stabil együttműködésükről. Mesterházy Attila tapasztalatára, munkájára, gondolataira nemcsak én, de az egész pártközösség számít – fogalmazott.
Az elnököt arról is kérdeztük, hogy mit jelent a „szolgáltató MSZP”, amiről a kongresszuson beszélt. Tóth úgy felelt, az MSZP-nek nem az a feladata, hogy saját „köldökét nézegesse” vagy hogy egy üveggömbből kitalálja a választók igényeit, hanem az, hogy személyes találkozókon, helyi közösségein, civil és szakszervezeti kapcsolatain keresztül összegyűjtse a választók igényeit. „Ezt nevezem én szolgáltató MSZP-nek” – közölte válaszában.