Belföld
Nem enged a kormány a civilügyi szigorból
Völner: Taposóaknákkal üzletelt, mégis Nobel-békedíjra jelölik Sorost
Az államtitkár emlékeztetett: ebben az ügyben is kétszer fordult már elő, hogy a szokásos kettő helyett csak egy hónapot kaptunk a válaszadásra, ami jelentősen sérti az együttműködési kötelezettséget a bizottság részéről. A kormány azonban úgy döntött, hogy a szokásos két hónap leteltével küldi meg válaszát – tette hozzá. Völner felhívta a figyelmet, egy 2014-es uniós rendelet is előírja, hogy támogatást kapó politikai alapítványoknak és pártoknak a pénzügyi beszámolóik benyújtásakor fel kell tüntetniük a támogatókat, megjelölve a támogatás, adomány értékét és jellegét.
Az államtitkár egy érdekes esetre is felhívta a figyelmet: azon túl, hogy George Soros találkozott az idén Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel és Frans Timmermans alelnökkel, utóbbi Fekete-Győr Andrással, egy anarchistának tekinthető pártocska, a Momentum Mozgalom elnökével is egyeztetett. Völner lapunknak elmondta: mindez Fekete-Győr december 3-i Facebook-bejegyzéséből tudható, ebben ugyanis a politikus azzal büszkélkedett, hogy Timmermans tájékoztatta őt a civiltörvény mellett a kvótaügyben és a CEU-ügyben folytatott eljárások állásáról. Völner hangsúlyozta: ha ez igaz, akkor az unió és a bizottság működésében is súlyos zavarok vannak, hiszen az utóbbi tagjainak nincs olyan jogkörük, hogy politikai szereplőkkel tárgyaljanak az eljárásokról az érintett kormány beleegyezése nélkül. Az államtitkár arról, hogy a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora levélben kezdeményezte a Nobel-békedíj odaítélését George Sorosnak, azt mondta lapunknak: érdekes felvetés egy olyan embert Nobel-békedíjra javasolni, aki korábban taposóaknákat gyártott, hasznot húzott belőlük, és egyáltalán nem érzett emiatt bűntudatot.