Belföld

„Nem ciki a fehér bot”

Százmilliós pályázati forrás segíti a látássérült felnőttek önálló életvezetését támogató civil szervezeteket

Látástréningeken kiválasztják, milyen eszközök – nagyító, távcső, filteres szemüveg – tehetik könnyebbé a mindennapi életet, és közlekedést segítő foglalkozásokat is tartanak.

látássérült 20180816
Tapintható óra. A látás fokozatos romlásával bizonytalanná válnak korábban rutinszerű tevékenységek (Fotó: Bodnár Patrícia)
Javaslom, hogy azon a ponton üss egy entert – oktatja Tajti Gábor informatikus Mészáros János Gyuláné Babit, aki éppen gépírást tanul a Szemléletmód Rehabilitációs Központban. A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (Buláke) által működtetett budaörsi intézményben nem csak Babi sajátít el nélkülözhetetlen ismereteket. A felnőtt korú látássérült személyeknek mondhatni az informatika az egyik legfontosabb foglalkozása, nagy hátrányba kerülnének ugyanis, ha nem tanulnák meg a képernyőolvasó és –nagyító eszközök használatát, illetve a tíz ujjal gépelést. „Rendkívül nagy társadalmi probléma ez, mert az információszerzés manapság kilencven százalékban már vizuális úton történik” – hangsúlyozza Mikola Gyöngyvér, szakmai vezető.

Az elemi rehabilitációs rendszer – amelynek a bevezetőben említett oktatás is része – már a nyolcvanas évektől működik, eleinte azonban kizárólag a fővárosi Vakok Állami Intézetében volt az otthona. A kétezres évek elején megalakult Szempont Alapítvány révén az ellátás civil szinten is kezdetét vette, 2008-ban pedig egy uniós projekt segítségével országossá vált. Hat rehabilitációs központ csatlakozott, mindegyikhez három megye tartozott. Tavaly a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) megbízást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) egy rehabilitációs program lebonyolítására és ellenőrzésére, ekkor csatlakozhattak új szervezetek is a rendszerbe, mint például a Buláke. A projekt állami forrásból működik, az Emmi a Tolmács program (a hallássérült embereket segítő jelnyelvi tolmács szolgáltatás) mintájára szeretné átszervezni, amelyre 470 millió forintot biztosítanak éves szinten. Amint azt nemrég Fülöp Attila, szociális ügyekért felelős államtitkár éppen a Buláke központjában bejelentette: idén a tavalyinál valamivel nagyobb összeg, száztízmillió forintos pályázati forrás áll rendelkezésre a látássérült felnőttek rehabilitációját, önálló életvezetését elősegítő civil szervezetek működésének elősegítésére.

Mindeközben a rehabilitációs törvény előkészítésén dolgozik egy munkacsoport az Emmiben, amelynek Mikola Gyöngyvér is tagja. A szakmai vezető azt mondja, a tervezetet a várakozások szerint két hónapon belül véglegesíthetik, utána indulhat meg a kodifikációs folyamat, s bíznak benne, hogy a 2020-as költségvetésben már nagyobb forrásból gazdálkodhatnak az érintett szervezetek.

Állapotfelmérés

Az elemi rehabilitáció nem csak azoknak szól, akiknek felnőtt korukban romlott meg a látásuk például cukorbetegség, agyvérzés, zöldhályog vagy makula degeneráció (az éleslátás helyének elváltozása) következtében. A programban részt vehetnek születésüktől fogva látássérült személyek is, akik új élethelyzetbe kerülnek (munkába állnak, elköltöznek, megbetegszenek). Bizonyság a program létjogosultságára, hogy kezdetekor a Buláke negyvenöt ember rehabilitációját vállalta az egyéves projektidőszakra, de már eddig százhuszonöten jelentkeztek, ezért hosszú a várólistájuk.

Mindenki állapotfelmérésen vesz részt, gyógypedagógusokkal, rehabilitációs szakemberekkel találkozik, akik kifejezetten felnőtt korú látássérült személyekre specializálódtak, továbbá szociális munkásokkal. Akiknél indokolt, funkcionális látásvizsgálatot is elvégeznek, amely során hét különböző vizuális funkciót vizsgálnak meg. Erre azért van szükség, hogy kiderüljön: mennyit képesek felhasználni a látássérültek a megmaradt látásukból, s e kapacitást miként lehetne minél jobban optimalizálni – avat be a részletekbe a szakmai vezető.

Miután a jelentkezők átesnek a vizsgálaton, különböző szolgáltatásokat javasolnak a számukra. Ezek közé tartozik a szociális munkás segítségének felajánlása, aki segít hivatalos ügyeket intézni, pályázatokat elkészíteni, családi ügyekben eljárni vagy egyszerűen csak elkísérni a látássérült embert. A másik terület a bevezetőben említett informatikai ismeretek oktatása, a számítógépeket, okos eszközöket ugyanis speciális szoftverrel látják el, a program felolvassa vagy felnagyítja a képernyőt a látássérültnek. Az informatikusok segítenek a programok használatában és a gépelés elsajátításában is. A gyógypedagógusok látástréningeket tartanak, ezek során kiválasztják, milyen optikai és elektrooptikai eszközök segíthetik a látássérült mindennapi életét (nagyító, digitális nagyító, távcső, olvasó tv, filteres szemüveg).

Emellett tájékozódást és közlekedést segítő foglalkozásokat tartanak, ami az önállóság alapja. Itt tanulnak meg fehér bottal vagy vakvezető kutyával közlekedni. Segítenek elsajátítani a mindennapos tevékenységeket, ide tartozik az önellátástól az öltözködésen át a házi munkáig és szabadidős foglalkozásokig minden, amit korábban végzett ugyan a látássérült ember, ám a látás romlásával bizonytalanná válik az egykor rutinszerű tevékenység. Aki igényli, a tapintható írás-olvasás készséget is elsajátíthatja.

Pszichológusi segítség

A szolgáltatások igénybe vehetők ambulánsan, otthon tanulás során, esetleg egyes esetekben Skype-on, távoktatással. A Bulákéhoz hasonló szervezetek tevékenysége azért is fontos, mert a Vakok Állami Intézeté­ben leginkább bentlakásos formában sajátíthatók el az említett ismeretek.

Lényeges az önbizalom újraépítése, ezért a civil szervezet pszichológust is alkalmaz. Makádi Zsófia (aki Tajti Gábor informatikushoz hasonlóan ugyancsak látássérült) pszichológustól megtudjuk: a látás elveszítése a gyász feldolgozásához hasonlatos fájdalmas folyamat, amit rendkívül nehezen élnek meg az érintettek. „Elveszíti az ember azt a képességét, amivel addig a legtöbb tevékenységét ellátta, továbbá az is traumát jelent, hogy fogyatékossá válik” – sorolja a leküzdendő lelki gondokat a pszichológus. Ezért az első feladat, hogy megtanítsák a látássérült embert együtt élni a helyzettel. A rehabilitáció során a programban résztvevők visszaszerzik önállóságukat, amely nem könnyű feladat, de lehetséges. Mivel mindenkinek más a betegsége, családi háttere, eseteik is egyediek. Van, aki kisebb látásromlással is nehezen birkózik meg, más a teljes vakság bekövetkeztét is jól kezeli.

„Tudatosítani kell: akkor lehetnek újból önállóak a kliensek, ha elsajátítják a programban tanultakat, vagyis képesek életmódjukon változtatni, amiben a családnak is nagy szerep jut” – mutat rá Makádi Zsófia. Hozzáteszi: arra kell rádöbbenteni a központhoz forduló embereket, hogy nem ciki a fehér botot használni vagy elővenni a nagyítót egy áruházban.

„Olyan ez, mint amikor a zsákból folyamatosan gurulnak ki a mákszemek, míg egyszer csak ki nem ürül a zsák. Nagy dráma ez, amin nehéz átmenni” – fogalmaz Kijovszky Klára, aki nyugdíjasként veszítette el látását zöldhályog miatt. A korábban agrármérnökként dolgozó nőnél másfél éve erősödött fel a látásromlás folyamata, mára csak fényeket érzékel és a fehér botra szorul. Szemorvosa javasolta, hogy mielőbb keressen fel egy segítségnyújtással foglalkozó szervezetet, így került a Buláke rehabilitációs központjába. Az élet olyanná válik, amire a látók nem is gondolnak, ecseteli állapotát Klári néni, példaként említve olyan elemi tevékenységet, mint a telefon használata. Azt mondja, ha nem jött volna el a programra, talán nem is tudta volna folytatni mindennapi életét, s nem lehetne viszonylag vidám. Ha már így alakult az életem, ki kell használni a lehetőségeket, amelyeket a sors nyújt – mondja keserédesen.

Ottjártunkkor érkezik Berczi Zsolt, aki azt mondja: azért kezdett járni a foglalkozásokra, hogy felkészüljön a jövőre. Ma még harmincszázalékos a látásélessége, ám ahogy testvére, úgy ő is el fogja veszíteni szeme világát, mert egy örökletes ideghártya betegség következtében egyre szűkül látótere. Persze azért is megtesz mindent, hogy ezt a folyamatot lassítsa, ám sajnos ma már számolnia kell azzal, hogy szürkület után alig lát, illetve betegsége miatt megnövekedett a reakcióideje, ami ugyancsak veszélyforrás számára. „Küzdök, mint egy jedi lovag, és próbálom memorizálni az útvonalakat” – magyarázza a férfi.

Szakképzés

Értékteremtő programokkal lehet megmutatni, hogy van létjogosultsága a szervezetünknek, illetve hogy a látássérültek is tudnak értéket teremteni – hangoztatja Nyikes Fatime, a Buláke elnöke, miközben átsétálunk egy másik helyiségbe, ahol masszázsszobákat alakítottak ki. A masszőrök mind látássérültek (az egyesület dolgozóinak egyébként is a négyötöde megváltozott munkaképességű), a masszázs szolgáltatást azonban nem csak a látássérültek, hanem a látók is igénybe vehetik. Nyikes Fatime, aki huszonnégy évesen veszítette el a látását, rendkívül fontosnak tartja a szakképzést, nem egy fiatal masszőr náluk állt munkába először. Igyekeznek mindenkiből képességei legjavát kihozni, és ehhez minden feltételt biztosítanak. A tapasztaltabb kollégák segítik a pályakezdőket, és rugalmas munkaidő-beosztást biztosítanak a munkavállalók részére. Fatime elmondja: a panelház aljában található ingatlant tíz év kemény munkájával sikerült az egyesületnek megvásárolnia, a rehabilitációs központ helyiségeit bérlik, ám mára kinőtték a termeket, viszont a csúcsforgalom, a pontos szervezésnek is köszönhetően, állandó.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom