Belföld
Nagy a készülődés augusztus 20-ra
Az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti rakpartszakaszokon tartózkodók számára lesz a leginkább látványos az ünnepi tűzijáték
Megkezdődött az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték rakétáinak telepítése - jelentették be a szervezők hétfőn Budapesten, a Citadellánál tartott sajtótájékoztatón. Idén új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek majd fel tűzijátékot a pirotechnikusok. Szabó László, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalának főigazgatója elmondta, a szakemberek szerint a tűzijáték - amelyet a közmédia élőben közvetít majd - a helyszínen az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti rakpartszakaszokon tartózkodók számára lesz a leginkább látványos. Ehhez a legkedvezőbb terület a Vígadó előtti rész, a budai oldalon pedig a Várkert Bazár környéke. A körülbelül száznegyvenmillió forintból megvalósítandó tűzijáték színeiben, látványelemeiben és zenei aláfestésében is az államalapításhoz, Szent Istvánhoz kapcsolódik - tette hozzá Szabó László.
A főigazgató felidézte, a programok szombaton fél kilenckor a a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő. Délelőtt tíztől délután hat óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap, egész nap ingyenesen lesz látogatható az Országház, és az érdeklődők megtekinthetik a Szent Koronát. Emellett napközben gyermekprogramok, családi programok és koncertek várják az érdeklődőket a Clark Ádám téren, és idén is megrendezik a mesterségek ünnepét a budai Várban.
Áder János köztársasági elnök délelőtt tizenegy órakor a Sándor-palotában adja át a Szent István-rendi kitüntetéseket. Tizenhét órától ünnepi szentmise lesz a Szent István-bazilikánál, amelyet a hagyományos Szent Jobb-körmenet követ majd.
Szabó László kiemelte: az állami ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és szükség esetén a törzs vezetője dönthet valamely program, akár a tűzijáték leállításáról. Az augusztus 20-i állami ünnephez kapcsolódó forgalomkorlátozásokról, a tömegközlekedést érintő forgalmirend-változásokról és a következő hétvégére várható időjárásról holnap tartanak sajtótájékoztatót.