Belföld
Működik a hármas határvédelem
Trócsányi László reagált a Le Figaro bírálataira
Működik a hármas határvédelem
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint működik a hármas határvédelem, a magyar-szerb határon átkelni próbáló migránsok száma a szeptember 14-einek alig egy százalékára esett vissza.
Kontrát Károly szerdán Várpalotán azt mondta: a szeptember 15-étől lezárt magyar-szerb határszakaszon szerdán 81 határsértőt fogtak, ez kevesebb mint egy százaléka a szeptember 14-én a határt átlépő 9830-nak. Úgy fogalmazott: ez azt mutatja, hogy működik a hármas határvédelem, amely a fizikai akadály mellett a törvények szigorításán, valamint a határvadász szakaszokkal és katonákkal megerősített rendőri erőkön alapul.
A közép-európai keresztények közös gyűjtést szerveznének
A közép-európai püspöki karok közös gyűjtést szerveznének a közel-keleti menekülttáborok megsegítésére annak a javaslatnak az alapján, amelyet Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára ismertetett csütörtökön Kazimierz Nycz varsói érsekkel.
Soltész Miklós a lengyel egyházi vezetővel folytatott megbeszélést követő sajtóértekezleten elmondta: a találkozó során egyetértettek abban, hogy a migrációs válság problémáit csak az európai nemzetek közös erejével lehet megoldani, mégpedig a probléma gyökereinél. Ezért segíteni kell az Közel-Keleten élő keresztény közösségeket, támogatni kell a helyben működő karitatív szervezeteket. Az Európát érő migrációs hullámmal kapcsolatban "minden államnak feladata és felelőssége van, és felelősséget viselnek az egyházak, a keresztények is" - jelentette ki.
Ebben a szellemben az államtitkár a Nycz érsekkel folytatott megbeszélése során arra tett javaslatot, hogy a lengyel egyházmegyék csatlakozzanak ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében október végén, november elején a közép-európai egyházak egy közös gyűjtést szerveznének a Szíriában, Libanonban és Irakban működő menekülttáborok javára. Nycz érsek pozitívan viszonyult a javaslathoz, hasonnlóképpen Jerzy Samiec, a lengyel evangélikus egyház püspöke is, akivel az EMMI államtitkára szintén csütörtökön találkozott Varsóban.
Soltész Miklós elmondta: a kezdeményezéssel Magyarország a horvát, az osztrák, a szlovák és a román püspöki karokhoz is fordult, illetve a közeljövőben megteszi ezt. A segítségnyújtáson kívül a gyűjtés célja a térségbeli nemzetek összefogása is lenne. Az államtitkár rámutatott: a menekültáradat a térség országai között feszültségeket keltett, a közös akció pedig megmutatná, hogy "az itteni nemzeteket nem lehet összeugrasztani", egy ilyen nagy probléma "katarzist is hozhat, mellyel visszatérhetünk keresztény gyökereinkhez, üzenve ezzel Európa más nemzeteinek is".
Az államtitkár elmondta, szerda éjfélig 291 618 illegális határátlépőt fogtak el Magyarországon. Közülük a magyar-szerb határszakaszon 203 380, a magyar-horvát határszakaszon pedig 87 243 migráns lépte át a határt - utóbbiak mindössze két hét alatt jöttek át a határon.
Hozzátette, a bevándorlók közül 175 973-an nyújtottak be menedékkérelmet, ebből 64 909 szír, 46 307 afgán, valamint 24 668 koszovói állampolgár. Arról is beszélt, hogy eddig 1153 esetben indult eljárás embercsempészek ellen.
Talabér Márta (Fidesz-KDNP), Várpalota polgármestere a sajtótájékoztatón beszámolt a település olasz testvérvárosának vezetőjétől kapott "számon kérő és vádaskodó hangvételű" levélről is. Paolo Omoboni, Borgo San Lorenzo polgármestere arról érdeklődött benne, hogy Várpalota vezetői egyetértenek-e a kormány tevékenységével.
Talabér Márta szerint a testvérváros vezetője a levelet saját politikai PR-építésének céljából írta, mivel az a magyarországi kézhez vétel előtt több olasz internetes oldalon is megjelent, valamint a privát üzenetváltásaikat is feltette az internetre a polgármester. Talabér Márta úgy fogalmazott, hogy egy testvérvárosi kapcsolatban azt kell keresni, ami összeköt, nem pedig az egyéni politikai érdekeket.
Európa bádogkontinenssé válhat
Csöbör Katalin szerint Európa bádogkontinenssé, sátortáborrá fog válni a hatalmas migráció miatt, ha nem védi meg határait. A miskolci fideszes országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: határok nélkül nincs ország, "mi nem világállamot akarunk, hanem saját országot és saját Európát".
Az Európába özönlő hatalmas népesség miatt a tét nem az, hogy "Európa muzulmánná válik, hanem, hogy káoszba, polgárháborúba süllyed" - hangoztatta a kormánypárti politikus. Ez a népvándorlás egész Európát robbanással fenyegeti, ami azt jelenti, hogy nem az érkezők fognak jobban élni, hanem Európa fog bádogkontinensé, sátortáborrá válni - fűzte hozzá.
Csöbör Katalin kijelentette, hogy az illegális határátlépők sokasága nem háborús területről érkezik, a migránsok többsége a magasabb életszínvonal miatt érkezik ide, "egy részük szerencsevadász", ráadásul terroristák is lehetnek közöttük.
Mint mondta, akár több tízmillió ember is útnak indulhat, ezért döntött úgy a miniszterelnök és a kormány, hogy Magyarország határait meg kell védeni, a nemzeti konzultáción pedig egymillió ember nyilvánította ki ezt. "Ha Magyarország határait megvédjük, akkor egész Európát megvédjük" - jegyezte meg.
Az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk szavait idézve Csöbör Katalin azt mondta: nem igaz, hogy nem lehet megvédeni Európa határait. "Ezt csak azok mondják, akik nem akarnak Európában határokat, akik világállamot akarnak" - tette hozzá.
Emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szavaira, miszerint a népvándorlás nemcsak Európa problémája, "ez világméretű probléma, és világméretű megoldásra van szükség". Hozzátette: remélhetőleg minden nagyhatalom komolyan veszi ezt a problémát, és késlekedés nélkül cselekednek.
Handó: Az ország minden bíróságát érintik a migrációhoz köthető ügyek
Az ország minden bíróságát érinti - legalábbis közvetett módon - a migrációhoz köthető büntető- és közigazgatási ügyek kezelése - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Miskolcon.
Handó Tünde kifejtette: ahhoz, hogy a szegedi, a zalaegerszegi és a pécsi törvényszék tudja kezelni egyébként meglévő ügyeit is, segítségre van szükségük.
Felmérték a felszabadítható erőforrásokat és minden bíróság - ideértve az ítélőtáblákat is - felajánlásokat tett. "Ez nem a személyeket jelenti, csak egy számot, mert az, hogy ténylegesen kik segítenek, önkéntes vállalás alapján történik, történhet a jogszabályok szerint" - tette hozzá.
Csillám Katalin, a Miskolci Törvényszék elnökhelyettese elmondta: kilenc büntetőbírót, három közigazgatási és egy polgári bírót a Szegedi Törvényszéknek ajánlottak fel, valamint tizenkilenc igazságügyi alkalmazottjuk és egy informatikusuk is segít ott. A továbbiakról még folynak az egyeztetések - jegyezte meg.
Csaknem 25 millió forinttal támogatja a Katolikus Karitászt a Migrációs Gyermekalap
Csaknem 25 millió forinttal támogatja a Katolikus Karitász munkáját a Migrációs Gyermekalap, amelyet a Demján Sándor Alapítvány azzal céllal hozott létre, hogy a menekült gyermekek körülményeinek javításán dolgozó segélyszervezetek és magánemberek munkáját támogassa.
A Migrációs Gyermekalaphoz az első sikeres pályázatot a Katolikus Karitász adta be, amely a tenderében foglalt programok végrehajtásához 24 millió 978 ezer forint támogatásban részesül - olvasható az MTI-hez csütörtökön elküldött közleményben.
A Katolikus Karitász két programpontból álló tenderét négytagú döntőbizottság bírálta el. A Migrációs Gyermekalap támogatásából 17 millió 405 ezer forintot orvosi ellátással összekötött, gyermekek, kismamák és gyermekes anyák számára kialakított melegedők, valamint fektetők létrehozására fordítják. A migráns fiatalok nyelvi és kulturális integrációjának támogatási programját 4 millió 185 ezer forinttal segíti az alap, amely további 3 millió 388 ezer forint támogatást nyújt a programok lebonyolításához szükséges egyéb költségek fedezésére.
A Demján Alapítvány szeptember 11-én jelentette be, hogy a Demján-csoport egymillió eurót (több mint 310 millió forintot) ajánl fel a menekült gyermekek körülményeinek javítására. A pályázatokat a migraciosgyermekalap.hu oldalon várják.

Újabb nagy létszámú migránscsoport lépett be az országba illegálisan a zöldhatáron át Zákányba csütörtök délelőtt és ismét több ezren érkeztek Hegyeshalomra az éjszakai vonatokkal.
A beszámoló szerint legalább ezren érkeztek Horvátországból vonattal a határra, ahonnan a migránsok gyalogosan jönnek át Magyarországra. Rendőrök és katonák várták őket, és kísérik a Somogy megyei település vasútállomására, ahol azonnal vonatra szállítják a migránsokat.
Az első csoport 200-300 méter hosszú sorban - egymás mellett két-három ember - nem sokkal 10 óra után indult el a határtól. A migránsok egy csoportját a határnál nagy erőkkel jelenlévő rendőrök és katonák megállították, és csak később indítják el őket az állomásra. Az M1 tudósítása szerint olyan sokan érkeztek, hogy feltehetően 200-300 ember nem fog felférni az állomáson 10 órától várakozó vonatra. Amikor ezt egy civil segítő közölte a migránsokkal, és arról tájékoztatta őket, hogy 1-2 órát várniuk kell a következő szerelvény érkezésére, megnyugodtak, és "örömmel fogadták", hogy csak ennyit kell várakozniuk - hangzott el a műsorban.
Hegyeshalom felé tartanak a migránsok
Az éjszakai vonatokkal mintegy 3700 migráns érkezett Hegyeshalomra - számolt be az M1 aktuális csatorna tudósítója csütörtök délelőtt. A migránsok között az elmúlt napokhoz képest sokkal több volt a nő és a gyermek, akik éhesek voltak, továbbá többen torokfájásra panaszkodtak, ezért gyógyszereket is kaptak. A vöröskereszt tájékoztatása szerint az éjszaka mintegy ötezer szendvics, háromezer liter víz és egy mázsa gyümölcs fogyott el. Közben az osztrák-magyar határon újabb ellenőrzésbe kezdtek a rendőrök. Az M1 információi szerint embercsempészeket keresnek az osztrák rendőrök.
Szerdán 4255 embert fogtak el tiltott határátlépés miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csütörtökön a police.hu oldalon. A migrációs válsághelyzet kihirdetése óta a Szegedi Járási Ügyészég összesen 304 elkövetővel szemben kezdeményezett gyorsított eljárást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt.
Több pénz a gyermekvédelmi központoknak
