Belföld
"Most a legfontosabb a családvédelmi akcióterv hét pontjának jogszabályokba foglalása"
A következő fél év politikai és kormányzati menetrendjét ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén
A kormányfő szerint jelenleg a legfontosabb feladat a családvédelmi akcióterv hét pontjának jogszabályokba foglalása. Szavai szerint július elsejétől mindegyik programot szeretnék útnak indítani, a négygyermekes anyák adómentessége az, ami 2020-tól várható, mert az adótörvényeket év közben nem lehet módosítani. Úgy látja, óriási szervezési feladat az Emmi számára az, hogy megteremtsék a gimnazisták és szakgimnazisták kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulásának lehetőségét – olvasható a Magyar Nemzetben.
„Ettől az intézkedéstől a kormány azt várja, hogy erősödjön a fiatalok nyelvtudása. Ugyanakkor ez egy szimbolikus lépés is, a kormány szembesíteni akarja a fiatalokat és családokat azzal a ténnyel, hogy hiába beszél most a baloldal, mikor kormányon voltak, semmit nem csináltak” – fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte ilyen lehetőséget még soha nem adott a fiataloknak senki.
A miniszterelnök beszélt a migrációról is, ami a választás tétje. „Ha az EP-ben bevándorláspárti többség lesz, újra fogják indítani a bevándorlók tömeges behozatalát” – jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor kiemelte: meg kell őket állítani, és azt a választás során lehet. A miniszterelnök szerint az ország külpolitikai kapcsolatainak konszolidációjával jól haladnak. A magyar–amerikai kapcsolatok jó irányba mennek, a kormány számára fontos, hogy a Trump-adminisztráció a helyén maradjon.
A frakcióülésen a későbbiekben mások mellett felszólal Varga Mihály pénzügyminiszter, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is.