Belföld

Minden Zala megyei kórházban lesz CT

Hamarosan befejeződik a keszthelyi és a hévízi kórház fejlesztése

A következő hónap végéig befejeződik a hévízi és a keszthelyi kórház közös, összesen egymilliárd forintos fejlesztése.  

Az eddigi eredményeket közös sajtótájékoztatón mutatta be Kvarda Attila, a két intézmény főigazgatója. Úgy fogalmazott, a beruházásnak köszönhetően a Keszthelyi Kórházban és a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórházban építészeti munkák és eszközbeszerzés is zajlik. Utóbbi létesítményben az újonnan kialakított rendelők és kezelőhelyiségek többségét már használják a betegek, Keszthelyen pedig szeptember közepére várják az új CT-berendezés és a két digitális röntgenkészülék érkezését.

Hévízen tehát a fedett fürdő épületében új orvosi rendelőket alakítottak ki, negyvenkét ágyasra bővítették a fizioterápiás kezelőt, az infúziós és injekciós kezelésekhez új helyiséget nyitottak, és új helyre költöztették a korszerűsített laboratóriumot is. Kvarda Attila szerint év végéig – az egymilliárdos beruházáson túl – elkészülhet a hévízi kórház fürdő részlegének helyreállítása, így megújulhat a több évtizeddel ezelőtt épített fogadócsarnok.

A főigazgató kiemelte, hogy a több mint négyszáz ezer beteget ellátó körzetben működő két kórház modernizálása révén Zala megyében - Zalaegerszeg és Nagykanizsa mellett - már minden kórházban lesz CT, a Balaton környékén pedig Veszprém és Siófok után a nyugati medencében is lesz korszerű képalkotó készülék.