Mi történik, ha nem lett kiváló a félévi bizonyítvány?

- Hogyan lehet meggátolni, hogy a szülők és a pedagógusok egy értelmileg kiművelt, ugyanakkor lelkileg megnyomorodott generációt neveljenek ki?

- Valóban már az egyre kisebb gyermekeknél – és a szüleiknél egyaránt – tapasztalhatjuk, hogy teljesen összeomlanak, ha véletlenül bekerül egy gyengébb érdemjegy a bizonyítványba. Márpedig nagyon fontos lenne odáig eljutni, hogy a gyermek személyiségének kimunkálása közben ne csak az értelmi, de az érzelmi oldal is fejlesztésre kerüljön. Ez egy nagyon komplex feladat, ám az kétségtelen, hogy az oktatásügy szerte a világon az értelmi oldal erőn felüli fejlesztését szorgalmazza, miközben teljességgel megfeledkezik az érzelmi képességek kiműveléséről, amely nélkül nincs egészséges személyiség. Ez a teljesítményorientált nevelés sajnos világtendencia, nem pusztán magyar jelenség. A napokban érkeztem haza Japánból, ahol már a kisiskolások körében is olyannyira elhatalmasodott ez a megfelelési kényszer, hogy egy-egy rossz jegy, gyengébb értékelés szélsőségekhez, visszafordíthatatlan tragédiákhoz vezet. Megdöbbentő jelenségekről számoltak be a szigetországban ennek kapcsán, jelesül arról, hogy megnövekedett az érintett korosztályban az öngyilkosságok száma.

- Hogyan lehetséges a lelki stabilitás megszilárdítása? Megváltozott, új kihívásokkal teli társadalmunkban vannak-e újkeletű feladatok, amelyekre különösen oda kell figyelni a szülőknek, és mindazoknak a szakembereknek, akik pedagógus pályára léptek?

- Az oktatásügynek mint rendszernek, a pedagógusnak és a szülőnek pedig mint egyénnek, döntő jelentősége van egy gyermek egészséges pszichéjének kiművelésében. Oktatásügy területéről a finn példát emelném ki, mint követendő modellt. Rendkívül fontos – különösen az általános iskolák alsó tagozataiban – a tanító szerepe és személyisége, a nevelői jártassága, szociális érzékenysége, gyakorlati felkészültsége. El sem tudjuk képzelni, mentálisan milyen kártékony hatása van annak, ha az iskola első éveiben a pedagógus nem bátorító, megerősítő, elismerő, kedves szavakkal kommunikál a kisgyermekkel. A szülői feladatok kapcsán ezúttal az otthont, annak is az érzelmi jelentőségét hangsúlyoznám, erről ugyanis gyakorta megfeledkezünk. Pedig otthon lenni annyi, mint biztonságban, megszokottságok között, szeretetben létezni.

- Ugyanakkor a család intézménye, az otthon fogalma is egyre instabilabb, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, miszerint három házasságból kettő válással végződik. Ön legújabb könyvében azt hangsúlyozza, hogy a gyermekek úgynevezett mentális edzése emiatt fontosabb, mint valaha. Vannak praktikus tanácsok erre vonatkozóan?

- Napjainkban különös jelentősége van annak, hogy a gyermekek lelki stabilitását erősítsük. A tananyag terjedelme, a túlhajszoltság olyan mértékű, hogy optimális esetben, jól működő családokban sem egyszerű a gyermekeknek teljesíteni a feladataikat. Képzeljük el, ha mindemellett olyan élethelyzetekkel is meg kell birkózniuk – válás, új házasság generálta változások – , amelyekkel egy felnőttnek sem egyszerű. Emiatt is hangsúlyozom, hogy a feszültség oldásának, a stressz kezelésének micsoda jelentősége van már a kisiskolásoknál is. A jelenlegi helyzet nem épp szívderítő, de optimizmusra adhat okot, hogy vannak a gyermekek fejlettségi szintjéhez igazodó konkrét gyakorlatok, amelyek segítenek a szülőknek és pedagógusoknak abban, hogy a kis tanítványok kiegyensúlyozott, mentálisan egészséges felnőtté váljanak. Mozgásos-játékos-relaxációs feladatok ezek javarészt, amelyeknek rendszeres ismétlésén van a hangsúly. Úgy kell mindezt elképzelni, mint a testünk edzését. A rendszeresség meghozza az eredményt, meggyőződésem, hogy a személyiség, az emberi karakter fejleszthető. Saját szintünkön szülőként, pedagógusként ennyivel tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy ne csak a túlhangsúlyozott értelmi képességeket fejlesszük, de segítsünk kibontakoztatni az életet valóban örömtelibbé tevő, boldogító képességeket is a jövő generációjában.