Belföld
Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte a legfőbb ügyész
Már öt gyanúsított ellen nyomoznak

Az uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatos fiktív teljesítések, túlárazott szerződések, több milliós kenőpénzek miatt folyó eljárásnak már öt gyanúsítottja van - közölte a szóvivő.
Mengyi Roland együttműködik a hatóságokkal
Mengyi Roland közleményben tudatta, hogy teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal, és maga fogja kérni az Országgyűlést mentelmi jogának felfüggesztésére "a valóság mielőbbi tisztázása érdekében".Az eljárást korábban a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatta, ám miután mentelmi joggal érintett személy érintettsége merült fel, a nyomozást felügyelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészség július 11-én az ilyen esetekben eljáró Központi Nyomozó Főügyészséghez tette át az ügyet - ismertette a szóvivő.
A mentelmi jog felfüggesztését különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kéri az Országgyűlés elnökétől a legfőbb ügyész. A bűncselekmények a törvény szerint 2-től 8 évig, illetve 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők - mondta Fazekas Géza.
A gyanú szerint Mengyi Roland barátja 2015-ben Mengyi Rolandtól tudomást szerzett arról, hogy szociális szövetkezetek számára több száz millió forintos, uniós forrásból származó támogatás elnyerésére szóló pályázatot fognak kiírni.
Mengyi Roland a pályázat kiírásáért, illetve, hogy a pályázati összeget az érintettek által koordinált szövetkezetek nyerhessék el, 5 millió forint úgynevezett "alkotmányos költséget" kért a vele kapcsolatban lévő döntéshozók részére és további 5 millió forintot akkor, ha a pályázatuk nyer. Az érintettek összegyűjtötték az 5 millió forintot és eljutatták Mengyi Roland barátjának.
Az érintettek az ötszáz milliós pályázaton elnyerhető pénzt nem a támogatási célnak megfelelően akarták felhasználni. Annak egy része saját vagyongyarapodásukat szolgálta volna oly módon, hogy a szövetkezetek meghatározott vállalkozókkal kötöttek volna valótlan tartalmú, fiktív, illetve túlárazott szerződéseket a pályázati célok megvalósításával kapcsolatos feladatok látszólagos elvégzésére, majd az ennek nyomán kiutalt összeg jelentős részét visszaosztották volna az elkövetői körnek.
Mengyi Roland az egyeztetések során többször módosította a támogatási összeg felosztásának arányait. Végül abban állapodtak meg, hogy a támogatás 10 százaléka a szövetkezeteké.
A pályázati kérelmek kapcsán az érintettek részéről eljáró ember a megjelölt szövetkezetek közül egyes szövetkezeti képviselőket tudatosan tévedésbe ejtett, más esetekben pedig meghamisították a szövetkezeti képviselők aláírását a pályázati kérelmek benyújtása során.
A pályázatokat formai hibák, illetve egyes feltételek nem teljesülése miatt elutasították, így kifizetés nem történt.
A sikertelen pályázatot követően az érintettek visszakérték az 5 millió forintos kenőpénzt, melyet Mengyi Roland a barátján keresztül visszafizetett.
Az ügyészség gyanúja szerint "Mengyi Roland tisztában volt azzal, hogy a benyújtott pályázatok valótlan tartalmúak. Tisztában volt azzal is, hogy az elkövetőknek nem céljuk a pályázatok megvalósítása, hanem a fiktív számlákat kibocsátó cégek bevonásával a támogatási összeg túlnyomó részét akarták jogtalanul megszerezni. Az összeg elosztását döntően Mengyi Roland határozta volna meg, amelyből ő maga is részesült volna" - áll a Legfőbb Ügyészség közleményében.
Mengyi Roland meggyanúsítása és kihallgatása mentelmi jogának felfüggesztése esetén lehetőséges.
Az ügy jelenlegi öt gyanúsítottja közül ketten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben vannak, egyikük sem közszereplő.
A nyomozás határidejét a Legfőbb Ügyészség december 12-ig hosszabbította meg.
Fazekas Géza a csütörtöki sajtótájékoztatón a nyomozás érdekére hivatkozva nem válaszolt arra a kérdésre, hogy lesznek-e újabb gyanúsítottak, illetve, hogy miért nem került sor az ügyben korábban tettenérésre, holott tervezett ilyet a nyomozó hatóság. Visszautasította ugyanakkor azt a feltételezést, hogy a Legfőbb Ügyészség a mentelmi előterjesztés előtt bármiféle befolyást gyakorolt volna az eljárásra.
Az ügyészségi szóvivő szerint a nyomozás eredményességét bizonyítja, hogy Mengyi Roland ellen annak ellenére vannak már bizonyítékok, hogy személy szerint ellene nem is folyt eljárás.
Az ügyészségi szóvivő megerősítette, hogy az eljárás irataiban többek között Voldemortként is emlegetik Mengyi Rolandot, ahogy az a 168 óra című hetilapban közölt dokumentumokban is szerepel.
Az ügyről a 168 óra című hetilap adott hírt két hete indult cikksorozatában, ahol többek között telefonlehallgatások dokumentumait is közölte.
Kósa Lajos: A parlament érdeke, hogy minél széleseb körben vizsgálhassák az ügyet
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön fenntartotta azon korábbi álláspontját, hogy visszaéltek Mengyi Roland nevével. A kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön Budapesten, más témában tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, Mengyi Roland és az egész magyar parlament érdeke, hogy minél szélesebb körben lehessen vizsgálni ezt az ügyet.
Kósa Lajos emlékeztetett, a jelenlegi szabályok szerint egy képviselő önállóan nem mondhat le mentelmi jogáról, arról a parlamentnek kell döntenie.
Mengyi Roland azt mondta, arra kéri majd az Országgyűlést, hogy függessze fel a mentelmi jogát - közölte a Fidesz frakcióvezetője, majd hozzátette, erre várhatóan az őszi ülésszak kezdetén, szeptember közepén kerülhet sor.
LMP: Más képviselők mentelmi jogát is fel kellene függeszteni
Az LMP szerint Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő mellett többen lennének olyanok, akiknek fel kellene függeszteni a mentelmi jogát, és ki kellene vizsgálni, hogyan és kikkel üzleteltek.
Gál József, az LMP szóvivője arra reagálva, hogy a legfőbb ügyész kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, az MTI-nek csütörtökön azt mondta: ha ez nem folytatódik további országgyűlési képviselők, például Farkas Flórián esetében, "akkor csak egy kis alamizsnának" tekintik a lépést.
Az ellenzéki politikus kijelentette, pártja nem hiába tartja már hetek óta korrupcióról szóló sajtótájékoztatóit, hiszen - mint fogalmazott - ezekeken "tárják fel, hogy a kormány hogyan talicskázza ki a magyar emberek zsebéből a közpénzt és az európai uniós támogatásokat".
A Fidesz fő politikájává és eszközévé vált, hogy politikusai, adott esetben országgyűlési képviselők is, és a hozzájuk köthető üzletemberek különböző céghálókon keresztül lopják el az uniós forrásokat - mondta Gál József.
Szerinte a Mengyi Roland-ügyben különösen aggasztó, hogy egy olyan programról van szó, amelynek keretében több munkahely létrejöttéhez biztosítottak volna uniós forrásokat.
Egy fideszes országgyűlési képviselő a magyar emberektől vette el azt a lehetőséget, hogy jobb életük legyen - értékelt Gál József.
Jobbik: A Mengyi-üggyel más kormánytagok "maffiaügyeiről" akarják elterelni a figyelmet
A Jobbik nem tartja meglepetésnek, hogy a legfőbb ügyész kezdeményezte Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, az ellenzéki párt értékelése szerint az ügy arra jó, hogy eltereljék a figyelmet Rogán Antal és más kormánytagok, illetve a "miniszterelnök közvetlen környezetének nagyon súlyos maffiaügyekben való érintettségéről".
Volner János, a Jobbik alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: Orbán Viktor közvetlen környezetéből kerülnek ki azok a fideszes politikusok, akiknek már nem elég a költségvetésből ellopható pénz, nem elég a lenyúlható uniós támogatás, de maffiaügyekben is érintettek.
Szerinte ezért a miniszterelnöknek személyes felelősséget kell vállalnia, kötelessége, hogy a hasonló helyzetbe került politikusokat haladéktalanul visszahívja tisztségükből.
A DK független, objektív vizsgálatot követel
A Demokratikus Koalíció független, objektív vizsgálatot követel az ügyészségtől Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő ügyében - mondta Niedermüller Péter, a DK alelnöke Polt bejelentését követően.
Az ellenzéki politikus szerint az ügyészségnek már sokkal korábban kezdeményeznie kellett volna Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, mert attól lehet tartani, hogy a "vétkes késedelem" miatt a fideszes képviselő bizonyítékokat tüntethetett el vagy tanúkat félemlíthetett meg.
Úgy vélte: nagyon súlyos a Mengyi Rolanddal szemben megfogalmazott vád, így elvárják Polt Péter ügyészségétől, hogy a legaprólékosabban tárja fel, kik tartoztak ehhez a bűnszövetkezethez. Hozzátette: nem lehet elfeledkezni arról, hogy az egyik gyanúsított név szerint említette Csepreghy Nándor államtitkárt. Szerinte azt is fel kell tárni, hogy Tállai Andrásnak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjének milyen szerepe van az ügyben, illetve, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumából elbocsátott uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, Köpeczi-Bócz Tamás ebbe az ügybe bukott-e bele.
Niedermüller Péter szerint az ügyészség számos esetben igyekezett eltussolni a kormánypártokat érintő ügyeket, ezért a DK fenntartja az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) benyújtott beadványát, és elvárja, hogy az OLAF is kivizsgálja ezt az ügyet.
A Mengyi-ügy újabb bizonyítéka annak, hogy a kormánypárti képviselők "fuldokolnak a korrupcióban" - értékelt.
A PM jó lépésnek tartja az ügyészség döntését
A Párbeszéd Magyarországért jó lépésnek tartja, hogy legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését - mondta Barabás Richárd, a PM elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus a Legfőbb Ügyészség bejelentését úgy értékelte: "ez az első jó lépése az ügyészségnek, amit az elmúlt években tett, az első olyan lépés, ami arra utal, mintha jogállamban élnénk".
Barabás Richárd a Fideszt arra szólította fel, hogy gyorsan és határozottan foglaljon állást arról, hajlandóak-e kiadni "Mengyi Roland Voldemortot" az ügyészségi vizsgálatnak.
Közölte: emellett Tállai Andráshoz, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal elnökéhez fordulnak, mert tudni akarják, hogy kik és miért adtak utasítást a Mengyi Rolandot leleplező akció lefújására.
Együtt: Végre bíróság elé állhat a "Fidesz-maffia" egyik tagja
Ez az első ügy, ahol a "Fidesz-maffia" egyik tagja bíróság elé kerülhet - kommentálta Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón azt a bejelentést, hogy Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését.
Szigetvári Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy volt olyan ember az államigazgatásban, aki tájékoztatta az elkövetőket a nyomozásról.
Felvetette azt is, vajon miért nem engedte az ügyészség, hogy a NAV-nyomozók tetten érjék a kenőpénz átadásában résztvevőket.