Belföld

„Megváltozott a geopolitikai helyzet”

Molnár Zsolt: Az MSZP-nek nem kell rátelepednie a demonstrációkra, ugyanakkor a népnek mindig igaza van

Eddig nagyon jól dolgoztak az ukrán-orosz konfliktus viszonyrendszerében a magyar polgári és katonai hírszerzési szolgálatok, pontos és fontos információkhoz jutottunk – mondta lapunknak Molnár Zsolt (MSZP), a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Ugyanakkor szerinte a kormány ezekből az adatokból téves következtetéseket vont le.

Molnár Zsolt– Mit gondol, nemzetbiztonsági szempontból is nyomás alá helyezte az országot az Egyesült Államok?
– A kormány az orosz és más keleti államok felé képviselt nyitottsága, helyenként együttműködése, ezzel egyidejűleg az orosz katonai doktrína nyomán az amerikaiak is nagyobb érdeklődést mutatnak a térségünk iránt. Ez érezhető minden olyan országban – különösen a NATO-tagországokban –, amely az orosz-ukrán válság kapcsán geopolitikai szempontból stratégiai fontosságúnak számít. Rajtunk kívül ilyen Szlovákia és Románia. E két országban és nálunk van még tere fejlődésnek a NATO- és az amerikai kapcsolatokban, az Ukrajnával ugyancsak határos Litvániának és Lengyelországnak viszont határozottabb az atlantista elkötelezettsége.
– Igazat ad Orbán Viktor miniszterelnöknek, aki azt mondta, hogy műveleti terület lett az ország?
– A miniszterelnök túloz. Én inkább azt mondom, hogy Magyarország geopolitikai helyzete, NATO-tagságunk, valamint az 1945 és 1990 közötti történelmünk, a múltbeli orosz befolyás, kapcsolatrendszerek, hazánk energiabiztonsága felértékelte a helyzetünket. Ezért lettünk egy csapásra fontosabbak a korábbiaknál.
– Ebben a helyzetben milyen stratégia alapján dolgoznak a magyar nemzetbiztonsági szervek?
– A hírszerzés és az elhárítás is teszi a dolgát. Az elhárításról nehéz konkrétumokat mondani, hiszen nem tudhatjuk azt, hogy milyen információi vannak az idegenszolgálatoknak. De egyértelmű, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal naprakész értesülésekkel rendelkezik. Az ukrán-orosz konfliktus viszonyrendszerében a magyar polgári és katonai hírszerzési szolgálatok eddig nagyon jól dolgoztak. A kijevi tüntetések kezdetétől a krími eseményeken keresztül a kelet-ukrajnai fegyveres összecsapásokig nagyon pontos és fontos információkhoz jutottunk. A kormány ezekből azonban téves következtetéseket vont le, későn vette észre, hogy megváltozott az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország viszonyrendszere. Ez óriási politikai hiba volt, mert az ország nemzeti érdekei sérültek.
– A kormánypártok az amerikai nyomásgyakorlás részének tekintik a tüntetéseket. Az MSZP ki tudja használni ezt a belpolitikai helyzetet? Főleg úgy izgalmas ez a kérdés, hogy tudjuk, a demonstrálók önöket és az elmúlt huszonöt év pártjait ugyanúgy elutasítják.
– Az örök bölcsesség, hogy a népnek mindig igaza van, ezen a téren nincs szó amerikai nyomásgyakorlásról, az emberek elégedetlenek a kormány intézkedéseivel, ezért vannak az utcán. A kormány érvelése álságos. Amikor a Fidesz tüntetett, senki nem gondolta, hogy bármelyik idegenszolgálat állna mögötte, vagy akár a Békemenet mögött. Az MSZP-nek nem kell rátelepednie a demonstrációkra, ez fel sem merült bennünk. Viszont az újpesti időközi parlamenti választás is bizonyította, változóban van a politikai klíma, a szocialista jelölt egyedül több szavazatot kapott, mint az összes többi párt indulója összesen. Az MSZP kormányzásra képes, versenyképes, erős szakértői bázissal, világos célokkal rendelkezik, ami ahhoz kell, hogy a Fidesz utáni világ alapjait megszervezhesse. A következő fél évben ki fog derülni, hogy ez milyen ütemben történik majd, de a sikerben biztos vagyok. Remélem, februárban, Veszprémben is győzni tudunk.
– A nemzetbiztonsági bizottság is foglalkozott az ön volt párttársa, az MSZP egykori elnökhelyettese, Simon Gábor ügyével...
– Fideszes elterelő lépés volt. Szóról szóra ugyanazt a beadványt hozták elő, amit februárban, miközben akkor is kiderült, most is: az MSZP-nek semmi köze a botrányhoz. Simon Gábor a sajtóban megjelent hírek szerint megtérítette a kárt, amelyet az eltitkolt számlái utáni adótartozásával okozott. Az osztrák számlái viszont kétségtelenül léteztek.
– Az MSZP nem segített neki az összeg megtérítésében?
– Miért segített volna? Ez Simon Gábor saját ügye, Simonnak nincs kapcsolata az MSZP-vel. Azt mi is meg szeretnénk tudni, hogy miből térítette meg a kárt, de az még izgalmasabb kérdés, hogy miből származott ez a vagyon. A nyomozó hatóság dolga mindezeket kideríteni.
– De Simon államtitkár is volt, C típusú átvilágításon kellett átesnie. Ennyire ügyes volt, hogy a titkosszolgálatokat is be tudta csapni?
– A C típusú vizsgálat és a biztonsági ellenőrzés hiányai kormányoktól függetlenek voltak az elmúlt évtizedekben. Ezért is helyes, hogy most új törvény született, bár jobb lett volna, ha korábban megszületik, és a nem az Alkotmánybíróság döntésének a hatására.
– Fél éve mondott le a budapesti elnöki tisztéről. Tervezi a visszatérést a nagypolitikába?
– Nem viselek párttisztséget, a budapesti országgyűlési képviselőcsoport vezetője vagyok, és a nemzetbiztonsági bizottságban dolgozom elnökként. Kevesebb szerepem van a párt politikájának alakításában, mint korábban. Inkább a szakmapolitikában mélyedtem el az utóbbi hónapokban. De ezen a területen is azon dolgozunk, hogy a következő választásokat az MSZP nyerje meg, és az új baloldali kormány felkészülten, gyorsan, hatékonyan kezdje meg a munkát.