Belföld

Megszűnik húsz eljárási díj és illeték

Húsz, az állampolgárok és vállalkozások széles körét terhelő eljárási illeték és igazgatási szolgáltatási díj szűnt meg március 16-tól az állami rezsicsökkentés második üteme keretében – derül ki a Miniszterelnökség közleményéből.

A húsz hatósági eljárásból tizenöt a magánszemélyeket, öt pedig a vállalkozásokat érinti.

Díjmentessé válik többek közt a hatvanöt év fölötti állampolgárok útlevelének kiváltása, az elektronikus, nem hiteles tulajdoni lap évenkénti kétszeri lekérdezése, az anyakönyvi kivonat kiállítása és a családi otthonteremtési kedvezmény igényléséhez szükséges igazolás.

A vállalkozásoknak ezután ingyenes a cégalapítás, és megszűnnek az alapítással kapcsolatos egyéb költségek, ami a kis- és középvállalkozásokat érinti kedvezően. A rezsicsökkentéssel összesen tizennégymilliárd forint megtakarítás maradhat az állampolgároknál és vállalkozásoknál – olvasható a Miniszterelnökség közleményében – miután a tavalyi tizenkétmilliárd után az idén újabb kétmilliárd forint megtakarítás jelentkezik: ebből másfél milliárd a vállalkozásoknál, félmilliárd a polgároknál marad.