Belföld

Megszületett az ellenzéki egyezség

Szerdán teszik közzé a részleteket

lkészült a baloldali pártok megállapodástervezete az őszi budapesti választásokra, 24 órán belül döntenek róla a pártok vezetői testületei. A részleteket várhatóan szerdán hozzák nyilvánosságra - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke hétfőn Budapesten újságíróknak.

Az Együtt-PM, az MSZP és a DK csaknem négyórás egyeztetése után Szigetvári Viktor azt mondta, hogy a megállapodástervezet rendezi a kerületi kérdéseket és a főpolgármester-jelölt személyének kérdését. Utóbbiról annyit mondott: jó esély van arra, hogy Tarlós István főpolgármester méltó ellenfelet kap.

Kunhalmi Ágnes
Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke - sikeresnek minősítve a tárgyalásokat - azt mondta, az ellenzéket a Fidesz új választási törvénye hozta igazán nehéz helyzetbe. Április 6-án a fővárosban több volt a baloldali voks, az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció feladata, hogy ezt a számszerű többséget politikai többséggé kovácsolja - tette hozzá. A szocialista politikus is úgy értékelte, hogy Tarlós Istvánnak olyan kihívója lesz, aki ismét nyílttá teszi a versenyt a főpolgármesteri posztért.