Belföld
Megrekedtek az Együtt-PM tárgyalásai az MSZP-vel és a DK-val
Az összefogás nem lehet összemosás
„Az összefogás nem cél, hanem eszköz” - mondta Karácsony Gergely, hozzátéve, céljuk az, hogy "a Fidesz által kialakított igazságtalan választási rendszerben" minél több balközép politikus győzhessen. Karácsony Gergely négy pontban ismertette az Együtt-PM álláspontját a budapesti önkormányzati választásokra. Mint mondta, ez nem hadüzenet, a pontokat szövetségeseikkel is megosztották, és a többi baloldali párt is tisztában van vele, hogy azokat nyilvánosságra hozzák. Elsőként azt mondta, csak olyan kerületekben támogatják a teljes összefogást, ahol jó esély kínálkozik a győzelemre. Jelezte, a legtöbb ilyen kerületben viszonylag jól állnak a tárgyalások. Ahol a külön indulás több mandátumot hozhat ott nincs értelme összefogni. Egyharmados szabálynak nevezte Karácsony Gergely azt, hogy az európai parlamenti választások eredményeit - három, nagyjából azonos támogatottságú párt van a fővárosban - figyelembe kell venni az önkormányzati választási szövetség megkötésekor. Kijelentette, az összefogás nem lehet összemosás, azaz minden, a szövetségben részt vevő pártnak meg kell őriznie saját arculatát. Az Együtt-PM önálló kompenzációs listát indít Budapesten, ez pedig az új választási rendszerben csak úgy lehetséges, ha legalább tizenkét kerületben állít polgármester-jelöltet. A főpolgármester-jelöltről Karácsony Gergely azt mondta, olyan emberre van szükség, aki mindhárom pártot képviseli, de mindháromtól egyenlő távolságra van, és képes lehet legyőzni Tarlós Istvánt. Kijelentette, az Együtt-PM-nek vannak jelöltjei a posztra, akiket azonban nem kívánt megnevezni. Karácsony Gergely "politikai blöffnek" nevezte az MSZP ajánlatát, amely szerint a teljes összefogásért cserébe a szocialisták az Együtt-PM főpolgármester-jelöltjét támogatnák. Mint mondta, az MSZP pontosan tudja, hogy pártszövetségük a koordinált indulást támogatja, ezért nem fogadhat el egy ilyen alkut. Ráadásul a jelenlegi budapesti helyzetben "egyik párt sem tolhatja le a másik torkán" saját jelöltjét.
Juhász Péter elmondta, bár egyeztetnek a DK-val és az MSZP-vel, de a tárgyalások megrekedtek. Hozzátette, szeretnék minél előbb befejezni az egyeztetéseket és a kampányra készülni. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a szocialista Horváth Csabánál "bármely személyt alkalmasabbnak tart" a közös, hárompárti főpolgármester-jelölt pozíciójára.