Belföld

Megnyerte a pilisi időközit az MSZP

A döntés jogerős

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Fővárosi Ítélőtábla pénteken a Pest megyei területi választási bizottság (tvb) keddi határozata ellen benyújtott jogorvoslati kérelmet. Végzésével helybenhagyta a Pilis 8-as számú egyéni választókerületében január 25-én tartott időközi voksolás előzetes eredményét, mely szerint az MSZP-s Marsovszki István nyert - mondta Tóth László pilisi jegyző.

Pilisen azért tartottak időközi választást, mert az őszi önkormányzati választáson a település 8-as egyéni választókerületében az MSZP és a Fidesz-KDNP jelöltje ugyanannyi szavazattal végzett az élen, így nem lehetett győztest hirdetni. Az időközi választáson öten indultak: az ősszel egyaránt az első helyen végző Marsovszki Istvánon (MSZP) és a Fidesz-KDNP jelöltjén, Török Mária Annán kívül ketten függetlenként, egy jelölt pedig a Pilisi Vállalkozások Egyesületének színeiben. 
A 36,3 százalékos részvétellel lebonyolított január 25-i választáson az MSZP jelöltje 175 szavazatot kapott, s ezzel győzött, ám a Pilisi Vállalkozások Egyesülete és egy magánszemély kifogást nyújtott be a helyi választási bizottsághoz (hvb) a voksolás tisztaságának megsértésére hivatkozva, mondván, hogy a helyi MSZP-szervezet jelöltje és tagjai "megvették" a választók egy részének voksait - egy zsák krumplit vagy 2 ezer forintot kínálva -, és folyamatosan szállították az embereket az urnákhoz. Kifogásukban szerepelt az is, hogy Marsovszki István felajánlotta a roma nemzetiségi önkormányzatnak első havi tiszteletdíját - taglalja egyebek mellett a hvb határozat.  
A hvb január 29-i határozatában helyt adott a kifogásnak, egyúttal a szavazás február 22-ei megismétlését rendelte el - tudatta korábban a jegyző.
A hvb döntése ellen Marsovszki István mint magánszemély nyújtott be jogorvoslati kérelmet, amelyet a területi választási bizottság február 3-án tárgyalt. A tvb elnöke, Kenéz Tibor akkori tájékoztatása szerint a testület a beadványt, valamint minden bizonyítékot megvizsgálva arra jutott, hogy nincs jogalapja a február 22-ére tervezett megismételt szavazásnak. 
"A benyújtott bizonyítékok nem elegendőek a január 25-ei eredmény megsemmisítéséhez, illetve ismételt voksolás tartásához" - közölte a tvb elnöke. Ezt a határozatot megfellebbezte a Fővárosi Ítélőtáblánál az előzetes eredményt is megtámadó fél, de a felülvizsgálati kérelmet a bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította – közölte Pilis jegyzője.
Mivel valamennyi jogorvoslati lehetőséget kimerítették a felek, a szocialisták jelöltjéé, Marsovszki Istváné a mandátum, ő lesz a pilisi képviselő-testület új tagja.