Belföld
Megkezdődött az ökumenikus imahét
Erdő Péter szerint fontos, hogy „a keresztények egységéért imádkozva eljussunk Krisztus titkának felismeréséhez
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) rendezvényén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek beszédében arra figyelmeztetett, fontos, hogy „a keresztények egységéért imádkozva eljussunk Krisztus titkának felismeréséhez, és életünket egyénileg és közösségileg is az ő akarata szerint igazítsuk.”
A bíboros a szamariai asszony János evangéliumából való történetét magyarázva kitért arra is: Isten irgalma éppen azért megrendítő, mert nem elfelejti, nem igazolja, nem mentegeti az emberi bűnt, nem mossa el a különbséget a jó és rossz között, hanem megbocsát a bűnösnek, és erőt ad neki, hogy megváltoztassa, megjavítsa életét, és így boldog lehessen.
Ha nem volna különbség a jó és a rossz között, akkor nem is lenne helye a megrendítő és szabadító isteni irgalomnak – hangsúlyozta Erdő Péter.
Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke igehirdetésében kiemelte, a Krisztus-hívők közös küldetése tanúskodni az evangéliumról, az örömhírről.
Arról, hogy a „hamis vágyak és jogosnak tűnő csüggedések ellenére is van megoldás, öröm és reménység Isten egyszülött fiában, Jézus Krisztusban” - mondta.
