Belföld
Megkerülték a parlamenteket
Kormánypárti törvényjavaslat az uniós kvóta ellen
Gulyás elmondta, a kvótáról szóló uniós döntés alapján százhúszezer migránst kell áthelyezni az uniós tagállamokban. Közülük Olaszországból és Görögországból első körben hatvanhatezer embert telepítenének le más tagállamokban.
Az uniós határozatot még októberben hozták meg a bel- és igazságügyi miniszterek, de Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia nem szavazta meg, Finnország pedig tartózkodott.
Gulyás hangsúlyozta, hogy a letelepítési kvóta azért ellentétes a közösségi joggal, mert nem jogalkotási aktussal fogadták el, megkerülték ezzel a nemzeti parlamenteket. Azt is mondta, hogy a határozat a nemzeti parlamenteknek az unióban betöltött szerepéről szóló közösségi joganyag megsértését jelenti. Az alaptörvény és az uniós csatlakozási szerződésünk szabályozza, melyek azok a jogkörök, amelyeket az uniós intézmények útján, vagy ezekkel közösen gyakorolunk. Ezt egy uniós döntéssel nem lehet felülírni – mondta.
Halász János arról beszélt, hogy a kvóta ellentétes az érdekeinkkel, jogtalan, értelmetlen és veszélyes. Hozzátette, Brüsszelnek nincs joga ránk kényszeríteni egy olyan megoldást, amit nem akarunk. A kvóta meghívót jelent újabb millióknak, növeli a bevándorlást. A kvóta szerinte növelheti a bűnözést, a terrorveszélyt, és veszélyezteti a kultúránkat. Újra elmondta, hogy a Juncker-képlet alapján – figyelembe véve a családegyesítéseket – a következő öt évben egy szegednyi ember érkezne hazánkba. Emlékeztetett, az Országgyűlés már elfogadott egy olyan határozatot, amely kimondja a kvóta jogtalanságát. A Fidesz a hétvégén több településen kezdi meg az aláírásgyűjtést a döntés ellen.
Tisztújító kongresszust tart a Fidesz
November 15-én, jövő vasárnap tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz, ahogy lapunk elsőként megírta. Halász János frakciószóvivő tegnap arról tájékoztatott, a párt 26. tanácskozását Budapesten, a Millenárison rendezik. Az eseményen az alelnöki posztokon több változás is várható: Kósa Lajos jelenlegi ügyvezető alelnök például frakcióvezetővé választása után már jelezte, hogy valószínűleg nem jelölteti magát újra, mivel a parlamenti képviselőcsoport vezetőjeként is tagja a párt elnökségének, de Pokorni Zoltán és Lázár János helyére is új alelnököket választhatnak. (JZS)