Belföld

Megerősítik a magyar karácsonyi vásárok védelmét

Bakondi György: A kormány komolyan veszi az emberek biztonságát

Komolyan veszik a terrorfenyegetést és az emberek biztonságát, ezért döntött a kormány és a nemzetbiztonsági kabinet úgy, hogy csütörtöktől a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Magyar Honvédség katonai rendészeti egységeivel megerősítik a karácsonyi vásárok védelmét - mondta a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. 

Bakondi György a Vörösmarty téri karácsonyi vásárnál tartott tájékoztatón elmondta: a kormány áttekintette a strasbourgi merénylet után a biztonsági intézkedéseket és döntött a vásárok védelmének megerősítéséről, fenntartva, hogy a magyarországi veszélyeztetettség nyilvánvalóan nem éri el azt a szintet, amely Strasbourgban vagy szerte Nyugat-Európában tapasztalható.

A helyzet igényelte a szigorítást, a polgárok biztonsága, a belbiztonság szilárdan tartása miatt tették meg ezeket az intézkedéseket - jegyezte meg. Hozzátette: a kormány készen áll arra, hogy megvédelmezze a magyar embereket. 

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tájékoztatón kiemelte: a kormány számára a magyar emberek biztonsága az első. Elmondta, hogy 160 helyszínen tartanak karácsonyi vásárt az országban, ezek védelme érdekében együttműködik a rendőrség a TEK-kel és a katonai rendészekkel. 

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: Budapesten négy járőrpár vesz részt a feladat végrehajtásában, vidéken pedig Győrben, Székesfehérváron, Kaposváron, Debrecenben, Szolnokon és Hódmezővásárhelyen két-két katonai járőr segíti a rendőrök munkáját január 1-jéig. 

Az államtitkár felidézte: kedden Strasbourgban terrorcselekmény történt, az elkövetőt még nem tudták elfogni, és csütörtökön a támadás harmadik áldozata is meghalt. Hozzátette: a gyanúsítottat, egy algériai származású, Strasbourgban született francia állampolgárságú férfit évek óta megfigyelés alatt tartották a hatóságok. A politikus hozzátette: a támadás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az ideérkezett migránsok integrációjára alapuló migrációs politika kudarcba fulladt.

Tetézi a helyzetet az ENSZ migrációs csomagja és az Európai Parlament döntése a migránsvízumokról - mondta. Ilyen körülmények között tartják meg minden keresztény országban a karácsonyi vásárokat, ezeknek a biztonsága került veszélybe Európában - jelezte. 

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, "mert nem dőltünk be a migránspolitikának, amit ránk próbáltak erőltetni", így sikerült megőrizni az ország biztonságát - jelentette ki. 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom