Belföld

Megemelte hazánk védelmi szintjét a magyar kormány

Gyásznapot hirdettek, jelentősen növelték a rendőri jelenlétet az utcákon

Magyarországon több helyszínen gyújtottak mécseseket a merényletek áldozatainak emlékére. A terrortámadás miatt a magyar kormány megerősítette hazánk védelmét, Orbán Viktor miniszterelnök tegnapra nemzeti gyásznapot rendelt el.

Megerősített magyarországi biztonsági intézkedésekről döntött a nemzetbiztonsági kabinet szombaton, a rendkívüli ülésen az ország biztonságáért felelős szervezetek vezetői mellett részt vett Orbán Viktor kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter is. A döntésekről Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója számolt be, hangsúlyozva: az úgynevezett B szintű terrorfenyegetettség – amelyet a korábbi belgiumi merénylet után már életbe léptettek – emelt szintű rendszerét vezetik be, ami a rendőri jelenlét jelentős növelését és a határellenőrzés szigorítását vonja maga után.

Orbán Viktor elhalasztotta a vasárnapra tervezett Fidesz-kongresszust, s az M1 tévécsatornának nyilatkozva türelemre kért, mivel „szükséges a biztonságunk megerősítése”. Mint mondta, közvetlen terrorveszélyről nincs információ, ugyanakkor „abszolút biztonságos helyzet nincs, a körülményekhez képest lehetséges legnagyobb biztonságot kell megteremtenünk”.

A tegnapra elrendelt nemzeti gyásznapon katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbócra eresztették Magyarország lobogóját. Az Országház előtt rendezett ceremónián részt vett Orbán Viktor, Simicskó István honvédelmi miniszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Eric Fournier budapesti francia nagykövet. A kormányfő lerótta tiszteletét a Francia Intézetnél is tegnap, ahol szombaton megemlékezést tartottak.

A budapesti Szent István-bazilika előtt szintén több tucat ember gyűlt össze szombaton. Az emberek mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére. „A biztonság az Európai Unió érdeke, ezért fel kell ébredni és el kell gondolkodni, hogy hova vezet az az út, amelyen Európa halad” – nyilatkozta Trócsányi László az M1 tévécsatornának. Részvétét és szolidaritását fejezte ki francia hivatali partnerének Kövér László házelnök is a „civilizációnkat sújtó újabb megpróbáltatásban”. Az ellenzéki pártok is részvétüket fejezték ki. A Jobbik szerint „az illegális bevándorlással szembeni, liberális gyökerű engedékenység veszélybe sodorta Európa népeit, s ezért a baloldali pártoknak felelősséget kell vállalniuk”.

A külügyminisztérium azt javasolja, hogy aki teheti, halassza párizsi utazását későbbi időpontra.


2 perces interjú: Benkő Tibor vezérkari főnök

- Hogyan járőröznek a katonai rendészek?
- Hazánk biztonsága érdekében megnöveltük a járőrök számát, sűrítettük útvonalukat, új helyszíneket határoztunk meg számukra, és a felszerelésüket, valamint fegyverzetüket is kiegészítettük. Így a szokásos pisztoly és kényszerítő eszközök mellett gépkarabély is van náluk, ugyanakkor a fegyverhasználat általános szabályait kell alkalmazniuk.

- Milyen jogosítványaik vannak?

- Intézkedési jogkörük elsősorban katonai személyekre és eszközökre terjed ki, a polgárok biztonságát veszélyeztető, vagy ellenük elkövetett támadás esetén viszont fegyverhasználati joggal bírnak.
- Hol várható a feltűnésük?

- A honvédség mindenütt emelte objektumai védelmét, s fokozta jelenlétét az ország különböző pontjain, így Budapesten is, ahol a fő közlekedési csomópontokon tűnhetnek fel. A laktanyák környékén fegyveres járőrszolgálatot látnak el a rendészek, szigorították a belépést is. A kijelölt erők a feladathoz szükséges létszámban látják el munkájukat, ha változás történne, tudunk bővíteni. Járőreink általában huszonnégy órás váltásban dolgoznak.

- Különleges műveleti katonákról van szó?

- Minden katonai szervezet rendelkezik kiképzett és felkészített rendészállománnyal. Nem különleges műveleti feladatról van szó.

LMA