Belföld
„Megdöbbentő, hogy a Szél Bernadett által javasolt szakértő megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon”
Az afgán születésű férfi az egyik legradikálisabb bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársa volt - mutatott rá Hollik István
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján - a kormánypártok álláspontját tolmácsolva - azt emelte ki: aki bekerül a testületbe, az felelősséggel tartozik Magyarország biztonságáért, ezért természetes, hogy átvilágítják. Hozzátette: a bizottság első kézből értesül az ország biztonságát, rendjét fenyegető veszélyekről, titkos információkról és a szolgálatok tevékenységéről.
Értékelése szerint a szakértőnek javasolt afgán állampolgár az egyik legradikálisabb bevándorláspárti Soros-szervezet munkatársa volt, ez kifejezetten veszélyt jelent a magyar emberek és a nemzet biztonságára.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal is megállapította a kockázatokat, ezért elutasította a szakértőre vonatkozó kérést - ismertette Hollik István, azt kérdezve: mi volt az ellenzéki politikus célja egy ilyen ember jelölésével a migrációs krízis csúcspontján?
Szél Bernadettnek be kell fejeznie a mellébeszélést és választ adni arra, milyen szempontok alapján választotta ki az illetőt - hangsúlyozta a képviselő, aki azt is bírálta, hogy az LMP politikusa nem fogadta el a szolgálatok által megállapított kockázatokat, hanem még fellebbezett is.
A KDNP-s politikus közölte: az eset megerősítette abban, hogy Szél Bernadett jelenléte nem túl szerencsés azon a nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amikor a Soros-hálózatok nemzetbiztonsági kockázata lesz napirenden.
A képviselőt kérdezték arról, hogy az MSZP színeiben Bicskén induló szír orvos visszalépett az országgyűlési képviselőjelöltségtől. Azt felelte, a jelölt a saját belátása szerint tett így, ezt nem kell kommentálni.
Arra a kérdésre, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miért találkozott Gorka Sebestyénnel, akit Magyarországon köröztek, azt mondta: a kormány lehetőségként tekintett az amerikai elnök magyar származású tanácsadójára, hogy információkat juttasson el. Ha valaki hibázott, akkor az az Egyesült Államok, ugyanis az elnök körül dolgozókat "ezerszer átvilágították" és nem találtak kivetnivalót Gorka Sebestyén foglalkoztatásában.
Megkérdezték a DK ukrán nyugdíjasokra vonatkozó aláírásgyűjtéséről is. Hollik István úgy reagált: Gyurcsány Ferencnek be kell fejeznie a hazudozást, mindenki tudja, hogy nem igaz, amiket állít.
A szlovén devizahitelekről szóló felvetésre válaszul azt jelezte, hogy a kormánynak meg kell vizsgálnia a vonatkozó bírósági döntést. Hozzátette: a magyar kormány az elmúlt 4-5 évben is mindent megtett a devizaadósok érdekében.
Egy másik kérdésre az M30-as autóút költségnövekedését pedig a piaci folyamatokkal, a kivitelezők árainak emelkedésével indokolta.
Nem cáfolta a nemzetbiztonsági kockázatot Ungár Péter
Hazugságokkal kevert, értelmezhetetlen rasszista hadjárat indult a médiában az LMP egy munkatársával szemben - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt elnökségi tagja vasárnap, Budapesten más témában tartott sajtótájékoztatón, kérdésekre válaszolva.
A politikust arról faggatták, hogy Szél Bernadett szombaton nem cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint egy Afganisztánban született szakértőt jelölt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába, aki megbukott az átvilágításon. Az erről szóló cikknek "nem nagyon volt olyan része, amely megfelelt volna a valóságnak" - fogalmazott Ungár Péter, aki hozzátette, a valódi kérdést az veti fel, hogy a Hirado.hu miként írhatott valakinek a nemzetbiztonsági átvilágítási státuszáról.
Az LMP elnökségi tagja arra a kérdésre, hogy kollégájuk nyílt bevándorláspártisága lehetett-e a probléma elmondta, "még ez egy olyan ország, ahol valaki bármilyen kérdésben elfoglalhat bármilyen álláspontot a migrációval kapcsolatban".
Hangsúlyozta, a szóban forgó munkatársuk magyar állampolgár, aki ellen szerinte a Fidesz azért indított hadjáratot, mert fél, hogy a nemzetbiztonsági bizottságban kiderül: a "Soros-terv semmi", és semmilyen tekintetben nem jelenthet veszélyt. Az ellenzéki politikus megjegyezte, Szél Bernadettet mandátummal rendelkező képviselőként nem lehet kitiltani a nemzetbiztonsági bizottság üléseiről.
Ungár Péter további kérdésekre válaszolva közölte, egy bölcsődébe járt Simicska Lajos fiával és azóta is találkozott már vele, azonban a Simicska-családdal történt találkozások rangsorát szerinte valószínűleg Orbán Viktor miniszterelnök vezetné.
Az LMP-nek semmilyen szinten nincs köze Simicska Lajoshoz - közölte, majd hozzátette, a Fidesznek van elszámolni valója Simicska Lajossal. A Hadházy Ákos és Simicska Lajos találkozóiról szóló kérdésre reagálva úgy fogalmazott, egy párt társelnökénél nem tud elképzelni magánjellegű találkozót. Ungár Péter további válaszaiban nem tartotta elképzelhetőnek, hogy az LMP a választások után együttműködést kössön a Jobbikkal.
Ferenczi István, az LMP elnökségi tagja a sajtótájékoztatón elmondta, a magyar emberek nem alaptalanul félnek a paksi atomerő bővítésétől, mivel geológiai vizsgálatok szerint annak helyszínén vannak földrengésre utaló nyomok a felszín közelében és kérdéses, hogy az abból fakadó kockázatoknak megfelelően méretezték-e az új blokkokat.