Belföld

„Meg kell erősíteni a védelmet”

A civilizációk összekeveredése biztonsági kockázat – mondta Simicskó István

Szükség van a védelmi rendszerek megerősítésére, az európai civilizáció védelmére – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter, a KDNP alelnöke a parlamentben, a keresztény civil szervezetek országos fórumán, amelynek témája a menekültkérdés volt.

Hangsúlyozta, a védelmi rendszerek megerősítése nem azt jelenti, hogy a kormány ne lenne befogadó. Minden emberi élet érték, minden civilizáció, vallás érték, de mindent a maga helyi értékén kell kezelni, a civilizációk összekeverése pedig biztonsági kockázatot jelent – szögezte le. Simicskó példamutatónak nevezte a biztonsági határzárat, de hangsúlyozta, hazánk abban érdekelt, hogy az Európai Unió megtalálja a közös védelem lehetőségét, például felálljon egy európai hadtest. Kiemelte, Európának nem csak a jelenlegi migránsáradattal kell megküzdenie, mert a globális felmelegedés következtében emberek százmilliói indulhatnak el egy élhető kontinens, Európa felé, ez pedig óriási civilizációs, kulturális változásokat okozhat.

Speidl Bianka migrációkutató előadásában hangsúlyozta, a nyugati országok vezetői több mint fél évszázada hagyják figyelmen kívül a tényt, hogy a bevándorlók vallásukkal együtt egy kultúrát is magukkal hoznak, egy „olyan kultúrát, amely saját értékrendjét isteni eredetűnek, univerzálisnak és természetesnek tartja”. Nyilvánvaló, a szekuláris, tehát az istentagadó, liberális közegben burjánzik a vallási radikalizmus – tette hozzá.

Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke emlékeztetett: az iszlám azt állítja, a zsidók és keresztények meghamisították az őskinyilatkoztatásokat, és ezzel elérte, hogy önmagát mint az igazság végső birtokosát tudja bemutatni. Ők a saját elveiket akarják betartatni velünk, akkor is, amikor mi odamegyünk, mert ez isteni törvény, amely szerint élnek – magyarázta.