Belföld

Mátraházán tart kihelyezett frakcióülést az MSZP

Napirenden az új frakcióvezető megválasztása

Kétnapos évadnyitó frakcióülést tart csütörtökön és pénteken az MSZP Mátraházán - közölte az ellenzéki párt szóvivője kedden.

Budai Bernadett elmondta, a napirendi pontok között szerepel a felkészülés az őszi parlamenti ülésszakra és az új frakcióvezető megválasztása.
A korábbi frakcióvezető, Mesterházy Attila május 29-én mondott le posztjáról, azóta Tóbiás József volt a szocialista képviselőcsoport megbízott vezetője, akit a júliusi kongresszuson pártelnökké választottak.
Tóbiás József a Népszabadságnak adott június 14-én megjelent interjúban arról beszélt, hogy ha pártelnökké választják, eleinte egyben tartaná az elnöki és a frakcióvezetői posztot, mert a változások láthatóvá tételéhez a kezdeti időszakban ez szükséges. De nem törvényszerű, hogy ez sokáig így is marad - fogalmazott.