Belföld

Már megemelt bért kapnak a pedagógusok

Idén 38,5 milliárd forinttal jut több pénz a pedagógusbérekre az állami központi költségvetésből, mint tavaly, és a pedagógus II. fokozatba, illetve mesterpedagógus fokozatba lépők januári fizetése már tartalmazza a béremelést is – közölte csütörtökön a köznevelési államtitkárság. Az állam a pedagógusok bérére 2012-höz képest 2013-ban 32,5 milliárd forinttal, 2013-hoz képest 2014-ben pedig 120,9 milliárd forinttal költött többet.

A pedagógus előmeneteli rendszer és az ennek részét képező béremelés 2014 után idén is folytatódik: szeptembertől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye a tavaly októberben kézhez kapott bérhez képest.

A közlemény szerint a kormány nagy hangsúlyt fektet a minőségi pedagógusi munka megbecsülésére. Ennek eredménye, hogy januártól több mint 22 ezer pedagógus kerül pedagógus II. vagy mesterpedagógus fokozatba korábbi kiváló munkája, sikeres minősítése és a szakértői, szaktanácsadói feladatok vállalásának eredményeként.

Január 1-jén 17 551-en léptek pedagógus II., 5195-en pedig mesterpedagógus fokozatba. Előbbinél a bérnövekedés nyolc százalék a pedagógus I. kategória decemberi összegéhez képest, míg utóbbinál a bérnövekedés 25-30 százalék.

Jövő év januárjától a kormány szándékának megfelelően tovább folytatódik a pedagógus II. és a mesterpedagógus fokozatba átlépők számának növelése, és 2016. szeptember 1-jén is lesz általános, minden pedagógust érintő alapilletmény-emelés. Az államtitkárság kitért arra is, az idei minősítési tervbe azok kerülhettek be, akik legalább nyolc év szakmai gyakorlattal és szakvizsgával vagy legkevesebb harminc év szakmai gyakorlattal rendelkeztek.