Belföld
Május közepén kezdődik a netkonzultáció
Az InternetKon hétfőn élesedik
Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány elfogadta a nemzeti konzultáció végleges, húsz kérdésből álló kérdéssorát.
Deutsch Tamás emlékeztetett rá: az InternetKon kérdéseire adott válaszokból kirajzolódó vélemények alapozzák meg az elkövetkező időszak digitális fejlesztésekre vonatkozó valamennyi kormányzati döntését.
A miniszterelnöki biztos kiemelte: magától értetődőnek tartják, hogy az internetről, a digitális fejlesztésről szóló nemzeti konzultációra az internet világnapján nyíljon meg a válaszadás lehetősége.
A véglegesített kérdéssorról július 31-éig minden, tizennegyedik életévét betöltött magyar állampolgár véleményt nyilváníthat majd. A honlapon szerepelnek majd a konkrét kérdések és a lehetséges válaszok. Minden kérdéshez rövid magyarázatot fűznek, hogy a válaszadók a bonyolultnak tekintett kérdések szakmai hátteréről is tudjanak tájékozódni. A kérdésekben és válaszokban megjelenő internetes kifejezések értelmezéséhez pedig az oldal szótárát lehet majd használni.
Deutsch Tamás elmondta: a válaszadóknak el kell látogatniuk az InternetKon oldalára, ahol azonosítás után tölthetik ki a konzultáció kérdőívét. Be lehet lépni ügyfélkapus azonosítással; Magyarországon 1 886 783 természetes személynek van ügyfélkapuja, és ebből az elmúlt három hónapban 967 903 ügyfélkaput használtak legalább egyszer - ismertette.
Lehetőség lesz arra is, hogy a válaszadó a Facebook-profiljával lépjen be a kérdéssorhoz. Deutsch Tamás elmondta, becslések szerint 4,8 millió magyar nyelvű Facebook-profil létezik.
Akinek nincs sem ügyfélkapus regisztrációja, sem Facebook-profilja, vagy nem akarja használni őket, az a honlapon nevének, címének, születési idejének, állampolgárságának és e-mail címének megadása után léphet a kérdéssorhoz.
Nem akarják kizárni a konzultációból azt a 2,6-2,8 millió embert sem, akinek nincs internetkapcsolata, ők az ország több mint ezerkétszáz pontján működő e-Magyarország-pontokon adhatják le válaszaikat, nekik, e-mail cím hiányában nekik a telefonszámukat kell megadniuk.
A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: mivel az adatbázisok nincsenek összekapcsolva, "ha bárki cselezni akar", akkor háromszor is kitöltheti a kérdéssort.Deutsch Tamás hangsúlyozta: ez nem jelent problémát, "mert az InternetKon a bizalom párbeszéde", és bíznak minden magyar polgár tisztességében és jóakaratában.
A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: a nemzeti konzultáció során betartják a hatályos adatvédelmi szabályokat, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a konzultáció egész folyamatának adatkezelését minden részletre kiterjedően áttekintette és auditálta.