Belföld
Magyar orvosi Kamara: Sikerült a maximumot kihozni a bérfejlesztésből
„Kemény meccs volt, de jó eredménnyel végződött”
Éger István erről az M1-en és a Kossuth Rádióban beszélt.
A köztévén a tárgyalásról azt mondta, „kemény meccs volt, de jó eredménnyel végződött”.
Arra a kérdésre, hogy a béremeléssel haza lehet-e csábítani a külföldre költözött magyar orvosokat azt válaszolta, „sokkal kevesebb pénz kell az orvosok itthon tartásához, mint a hazahívásához”, ezért ő óvna a túlzott optimizmustól.
Mindenestre megindult egy folyamat, és ha ez így folytatódik, akkor további jelentős lépések tehetők - emelte ki.
A jelenlegi béremelés „elsősorban az alkalmazott és különösen a közalkalmazott orvosokra vonatkozik, tehát azokra, akikre egyébként a közalkalmazotti törvény egészségügyi bértáblája vonatkozik” - ismertette.
Éger István a rádióban is hangsúlyozta, a megállapodás „komoly mérföldkő” az egészségügy fejlesztésének folyamatában, „egy kemény tárgyalássorozat végén méltó eredmény született”, de folytatás szükséges, ebben mindenki egyetért.
Megjegyezte, a gazdasági és a műszaki személyzet bére nagy lemaradásban van, ők már régóta nem kaptak béremelést, a továbbiakban értük is küzdenek majd.
A kamara elnöke mindkét médiumban megemlítette, hogy tárgyalnak egy komplex ágazati kollektív szerződésről, amely a munkáltató típusától függetlenül mindenkire vonatkozna. Ennek egy fejezete a bérek, illetve a munkaidő kérdése - tette hozzá.