Belföld
Lázár: ha kell, a magyar-román határon is lesz határzár
Az Európai Bizottság ragaszkodott a külföldiek földvásárlásának biztosításához + VIDEÓ
A tárcavezető azt mondta, ha Ausztria és Szlovénia is kerítést épít, van esély arra, hogy az illegális bevándorlók Szerbiából a magyar-román határ felé veszik az útjukat. A magyar kormánynak erre az esetre is van terve, amely alapján kész és képes megvédeni a határt - közölte, hangsúlyozva azonban, hogy csak végső esetben kezdik meg a kerítésépítést a magyar-román határszakaszon. Ha erre szükség lesz - tette hozzá -, száz kilométeres nagyságrendben épülhet meg a kerítés, elsőként a magyar-szerb-román hármashatárnál, Szeged térségében.
Lázár János azt is megismételte, hogy Magyarország nem fogad visszatoloncolt bevándorlókat.
A Miniszterelnökség vezetője többször is hangsúlyozta: "mi nem a bevándorlás megszervezésében, hanem megállításában vagyunk érdekeltek". Szavai szerint az Soros Györgynek a politikai programja, hogy Európa akkor lesz jobb, ha minél több bevándorló lesz a kontinensen.
Az osztrák határvédelemmel kapcsolatos hírekre Lázár János úgy reagált: hiba volt az osztrák szomszédok részéről, hogy magas lóról tárgyaltak Magyarországgal, mert láthatóan hazájuk megvédése érdekében ők is kénytelenek lesznek határzárat létesíteni.
A minisztert arról is kérdezték, hogy Matteo Renzi olasz miniszterelnök egy interjúban úgy fogalmazott: "a nyugat-európaiak megfizették a keleti bővítés politikai árát", és "nincs rendben, hogy most ezek az országok diktálják az erkölcsöt nekünk". A tárcavezető erre úgy reagált: ha valaha lehetne, talán az 1956 után kivégzetteket kellene megkérdezni arról, hogy ki mit kapott a Nyugattól.

Ingyen útlevél nagycsaládosoknak
A miniszter az állami rezsicsökkentésre kitérve elmondta: azt javasolja, hogy a nagycsaládosok gyermekei ingyen kapják az útlevelet. Arról is beszámolt, hogy a kormány a jövő héten tárgyal a családtámogatás rendszeréről, a családi otthonteremtési kedvezményről, a nemzetgazdasági tárca pedig egy lakáspolitikai csomaggal is készül.
Orbán Viktor miniszterelnök e heti nyíregyházi látogatásáról szólva emlékeztetett, hogy a Digitális Magyarország programot éppen Nyíregyházán "próbálják ki". Ezzel kapcsolatban óriási kérdésnek nevezte, hogy a szélessávú internethálózat kiépülésével az önkormányzat és az állam milyen szolgáltatásokat tud majd nyújtani a versenyképesség növelése érdekében.
A Századvég adatkezelését firtató kérdésre Lázár János azt mondta, nincs olyan információja, amely szerint bárki is államtitoksértést követett volna el, ezért szerinte a kormány stratégiai tanácsadó szervezete elleni politikai támadásról van szó. Emlékeztetett, a Századvég-tanulmányok nyilvánosságra hozásának kérdésében a Kúria döntésére várnak, a mielőbbi döntés érdekében pedig levélben fordult a Kúria elnökéhez.
Szintén kérdésre a miniszter közölte: dolgoznak a pápai húsüzem megmentésén - amelynél a felszámolási eljárás megindításáról döntött az önkormányzat -, hogy a cég és a munkahelyek is megmaradjanak. Szavai szerint az önkormányzat kezében van a vállalat sorsa, de a kormány minden feltételt igyekszik biztosítani, hogy a helyhatóság segíthessen.
Közölte, a november 18-i kormányülésen szó lesz a magyarországi egyházak fejlesztésének tervéről, a budapesti tömegközlekedés finanszírozásáról, illetve az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójáról.